Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elektronikus kormányzati megoldások szakértőknek

Dotkom

Elektronikus kormányzati megoldások szakértőknek

Őszi bemutató sorozat az Elektronikus Kormányzati Módszertani Központban.

Az Elektronikus Kormányzati Módszertani Központ elektronikus kormányzati megoldásokat mutat be az államigazgatás, önkormányzatok, civil szervezetek, tudományos és felsőoktatási intézmények, nemzetközi szakmai szervezetek vezetőinek, valamint informatikai, távközlési szakértőknek.

Az Elektronikus Kormányzati Módszertani Központ (EKMK) egy hely, ahol azok a cégek és intézmények, amelyeknek az elektronikus közigazgatáshoz kapcsolódó termékük, informatikai megoldásuk van ­ bemutatkozhatnak, kapcsolatot építhetnek, akár üzletet is köthetnek. A hely és a mögötte álló szakértelem garantálja, hogy csak az elfogadott, szabványosítható, illetve a nagy rendszerekhez illeszkedő megoldások kerülhetnek ide.

A központ szakmai munkája természetesen ennél lényegesen szerteágazóbb és „mélyebb” (oktatás, szabványosítás, tanácsadás stb.), de tény, hogy itt a közigazgatás valóban érdekelt dolgozói – helyi döntéshozóktól az alkalmazókon át a fejlesztőkig – folyamatosan ismerkedhetnek a technológiákkal, illetve a kormányzati elképzelések gyakorlati megvalósításával.

A bemutatók helyszíne:
MTA SZTAKI, Budapest
XIII., Victor Hugo u. 18-22., V. emelet



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés