Connect with us

technokrata

25 éves a Logitech

Dotkom

25 éves a Logitech

Az alapító Borel és a cég alkalmazottai visszatértek a svájci Apples-be.

A Logitech 2006. október 2-án ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Az ünnepséget a cég képviselői egy svájci faluban, Apples-ben tartották meg, ahol a cég svájci irodáinak közel 300 alkalmazottján kívül az alapító-elnök, Daniel Borel, és az elnök-vezérigazgató, Guerrino De Luca is jelen volt.

A Logitech-et 1981. október 2-án alapították Apples falu egyik istállójában, ahol a híres Palo Alta műhely svájci testvérét akarták létrehozni. Daniel Borel, Pierluigi Zappacosta és Giacomo Marini eredetileg szoftverfejlesztésre hozta létre a céget a korszak Szilikon-völgy által inspirált kutató-szellemétől áthatva, és első körben a szoftverfejlesztésre akartak specializálódni. Innen ered a cég neve is, hiszen a „logi„ a francia „logiciel” szó rövidítése, ami azt jelenti, „szoftver”.

Az alapítók hamarosan rájöttek, hogy a kifejlesztendő grafikus felületű szoftver navigálásához valamilyen eszközre lenne szükségük. A Svájci Szövetségi Technológiai Intézetben (EPFL) tevékenykedő Jean-Daniel Nicoud professzor által készített, kísérleti stádiumban lévő egér felkeltette az érdeklődésüket, és ez irányította őket a mai pályájuk felé. Azóta 700 millió Logitech egér került forgalomba világszerte.

Ám a Logitech mai sikere nemcsak az egerek népszerűségének köszönhető. A Logitech 1992-ben az elsők közt tette dobta piacra a nagyközönség számára digitális kameráját. Ugyanebben az évben, szintén elsőként hozta forgalomba a sztereo hangszóró-párból és egy mikrofonból álló hangrögzítőjét, 1995-re elkészítette, és piacra dobta az első eszközt, amellyel élő és felvett videoanyagot lehetett küldeni az Interneten keresztül, és ekkor jelent meg a cég első játékfelszerelése is. Javarészt az ilyen korai újítások fektették le a Logitech jelenlegi sikerének alapjait, amelyet tovább fokoznak a forradalmi kialakítású, vezeték nélküli egerek és billentyűzetek, a piacvezető internetes videó- és audio-kommunikációs eszközök, a digitális zene hallgatására és a játékokhoz kifejlesztett termékek széles skálája, valamint az univerzális távirányítók legújabb csoportja, amely az otthoni szórakozást emeli még magasabb szintre.

A 2006-os költségvetési évvel a cég a nyolcadik soron következő rekordévét zárta, és ez idő alatt két számjeggyel tudta növeli eladásait. Ez 1,8 milliárd dolláros forgalmat jelent, valamint rekord mennyiségű, 143 millió eszköz szállítását, illetve az audió eladások 112%-os és a kiskereskedelemben kapható videó eladások 36%-os növekedését.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek