Connect with us

Hirdetés

technokrata

Többmilliós büntetés a spam ellen harcolóknak

Dotkom

Többmilliós büntetés a spam ellen harcolóknak

A közel 12 millió dolláros összeg nagy valószínűséggel behajtatlan marad.

Érdekes helyzet állt elő nemrég a nagyvilágban. Egy brit szervezetet ugyanis egy amerikai bíróságon elítéltek, és arra köteleztek, hogy 11.715.000 dollárnyi kártérítést fizessenek. A Spamhaus névre hallgató szervezet a spamkérdésben a kéretlen elektronikus levelek ellen foglal állást – rendelkezik egy népszerű listával, melyet a reklámszemét blokkolására használnak. Ez a lista szúrta az amerikai e360insight, és vezetőjének, David Linhardtnak a szemét, emiatt ugyanis a cégtől küldött számos levél nem ért célba.

A perre azonban nem a brit szervezet otthonában került sor, hanem az Egyesült Államokban. Az Illinois-ban döntés hozó kerületi bíró az e360insight javára ítélt, és a kártérítés mellett arra is kötelezte a Spamhaus-t, hogy tartózkodjon az amerikai cég e-mailjeinek további blokkolásától, késleltetésétől, megváltoztatásától. Linhardt üdvözölte a döntést, mely szerinte egy fanatikus, mitugrász önkéntes csapatot ítélt el azért, amiért az Egyesült Államokban úgy folytatta tevékenységét, hogy közben nem tartja be az észak-amerikai ország törvényeit.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a Spamhaus teljesen másképp reagált a hírre. A szervezet weboldalán megjelent közlemény szerint az amerikai bíróság ítélőképességét megzavarták a spammerek. Közlésük szerint a szervezet nem is rendelkezett védelemmel az ügyben – az ítélet tulajdonképpen az ellenérvek hiánya mellett született meg. Az ilyen döntéseket angolul default judgmentnek nevezik, és ennek alkalmazása bevett gyakorlat jónéhány USA-beli államban.

A Spamhaus szerint azonban az ilyen ítéleteknek semmilyen érvényességük nincsen a brit területen bejegyzett szervezetekre nézve, így nem is szerezhető érvény a döntésnek az angliai jogrendszer alapján. „A spammelés illegális az Egyesült Királyságban; egy Illinois-i bíróság mégis azt rendeli el egy brit szervezettől, hogy hagyja abba az Illinois-ből Nagy-Britanniába irányuló spam blokkolását. Ez teljesen ellentétes a brit törvénykezéssel, mely elrendeli, hogy a spammereknek kell elsőként beszüntetniük a kéretlen elektronikus levelek küldetését.” – olvasható a Spamhaus közleményében. Emellett az is világossá vált, hogy a Spamhaus-nak esze ágában sincs abbahagyni az e360insighttól érkező spamek blokkolását, és várják szeretettel Linhardt jogi panaszát – a szigetországban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés