Connect with us

technokrata

Interjú Hong Kong szépével

Dotkom

Interjú Hong Kong szépével

Aimee Chan, azaz Miss Hong Kong volt a Budapesten megrendezett monstre kereskedelmi kiállítás háziasszonya. A többek között elektronikai, informatikai és villamos készülékeket felvonultató „Style Hong Kong” elnevezésű rendezvény a Hong Kong Trade Development Council első, úttörő marketingkezdeményezése, amely a közép-európai piacra irányul.

Aimee Chan grafikusként dolgozik, rendszeresen szerepel televízió- és sajtóreklámokban, a kínai tv torontói adásában a „What’s on” című műsort vezette, de egy hongkongi nemzetközi iskolában gyerekeket is tanított már.

– Elvállaltad a „Style Hong Kong” elnevezésű rendezvény háziasszonyának szerepét. Miért mondtál igent a szervezők felkérésére?
– Az egyik legfontosabb ok, amiért igent kellett mondanom a felkeresésre az az, hogy még soha nem jártam Magyarországon, hiszen fő ambícióm, hogy sikeres emberként felfedezzem a világot. Emellett hiszem, hogy ez a nagyszabású kereskedelmi kiállítás valóban szolgálja az európai és a hongkongi vállalatok közötti kapcsolatok fejlesztését.

– A 2006. szeptember 11-13. között zajló monstre kereskedelmi kiállításon való budapesti részvételed „kötelező” protokollesemény számodra?
– Megtiszteltetésnek tartom, hogy Budapestre jöhettem egy olyan nemes cél érdekében, amely segíti a hongkongi tervezők, gyártók sikerét. Emellett a rendezvény Hongkong különleges kultúrájából, művészetéből és más szépségeiből is ízelítőt nyújt. Másrészt még sosem jártam Európában, éppen ezért nagyon csalogató volt az út, hiszen Magyarországot a távol-keletiek Európa kapujának tekintik.

– Mivel foglalkozol a legszívesebben a szabadidődben?
– Hobbim a tánc, a művészet, a sport és a zongorázás.

– Kanadában grafikát és digitális művészetet tanultál. Hogyan látod magad a jövőben, mint tudományos szakember, vagy mint művész?

– Természetesen művészként látom magam a lelki szemeim előtt. Nemcsak, hogy ezt tanultam, de jelenleg ez a munkám is: dizájner vagyok. Odáig vagyok az építészetért is. Budapesten pedig csodálatos történelmi épületeket, templomokat látni. Amint lehetőségem adódik, szeretnék kiszabadulni a hotelből, és minél több időt tölteni ebben a kultúrában gazdag és gyönyörű városban.

– Ismerjük Hongkong múltját, milyen a hétköznapi élet jelenleg?
– Nagyon jó Hongkongban élni, függetlenül a politikai helyzettől. Bízom abban, hogy Hong Kong világpiaci imidzsét sikerül erősíteni ezzel a rendezvénysorozattal is.

– A szüleid Hong Kong-ban, viszont Te már Torontóban születtél. 25 évesen kantoni, angol és francia nyelveken beszélsz. 2006-ban elnyerted a Miss Hong Kong címet, emellett szintén rád esett a választás a Miss International Goodwill cím odaítélésekor. Mit gondolsz, a multikulturális háttered mennyire játszott szerepet abban, hogy elnyerted ezeket a címeket?
– Bár nem ezen dőlt el a sikerem, de minden bizonnyal nagy szerepet játszik az életemben a nemzetköziség. Az bizonyos, hogy a két ország különböző kultúrája, és az ebből eredő pozitív és negatív dolgok építően hatnak a saját gondolkodásomra, munkámra. Mint grafikus tervező, sokszor merítek a kínai hagyományokból, kreativitásból, amelyet a Kanadában szerzett tudásommal ötvözök.

– Melyik a kedvenc elektronikai márkád?
– Igazából egyiket sem preferálom jobban a másiknál. Bizonyos gyártók jobb tévéket csinálnak, míg mások jobb lejátszókat. Vásárlás során számomra – szakmámból adódóan – a dizájn nagyon fontos, de a funkcionalitás is legalább ennyire lényeges.

– A mobiltelefonod mely funkcióit alkalmazod előszeretettel?
– SMS, webmail és kamera. Mivel rengeteg képet készítek, például épületekről, a kamera nélkülözhetetlen része a mobiltelefonomnak, emellett pedig a gyors üzenetküldésnek is nagyon fontos szerepe van a barátaimmal való kapcsolattartásban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek