Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mélyülő a mongol-magyar üzleti kapcsolatok

Dotkom

Mélyülő a mongol-magyar üzleti kapcsolatok

Elismerték a magyar szakemberek felkészültségét és megbízhatóságát.

Dr. Szili Katalin, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Elnök Asszonya dél-koreai-mongóliai körúton vett részt szeptember elején. Ennek keretében ellátogatott Ulánbátorba is, ahol magyar szakemberek által épített kommunikációs rendszert adott át egy bankban.

A pénzintézet új kommunikációs rendszerét az Algotech magyarországi csapata szállította, a rendszer alapját Avaya eszközök képezik. A projekten kilenc magyar szakember dolgozott, öten közülük személyesen is részt vettek az ulánbátori munkálatokban. Az igényfelmérés, rendszertervezés, installáció, konfiguráció, tesztelés és oktatás mintegy nyolc héten keresztül zajlott.

A munkálatok során a kulturális és technológiai különbözőségekből fakadó gondok mellett nehézséget jelentett a hét órás időeltolódás. Egyébként ehhez a projekthez vezették be az első mongóliai ISDN PRI vonalat, valamint emellett az is érdekes, hogy a bank vezérigazgatója Magyarországon végezte egyetemi tanulmányait.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés