Connect with us

technokrata

Mire figyeljünk egy mobiltelefon eladásakor?

Dotkom

Mire figyeljünk egy mobiltelefon eladásakor?

A mai okostelefonok és PDA-k már komoly fenyegetést jelenthetnek magánszféránkra, ha körültekintés nélkül adjuk el a megunt, kiöregedett példányokat.

Végül utolérte a mobiltelefonokat is az a sors, ami a számítógépeknél már azóta létezik, mióta beépített háttértárral értékesítik őket. A túl sok eltárolt, és gondatlanságból nem, vagy nem megfelelően törölt információ kényes helyzetbe juttathatja a kézi kütyüjétől megváló egykori tulajdonost. Egy kicsiny, biztonsági szoftverrel foglalkozó vállalat, a Trust Digital készített nemrég kutatást a témában, és úgy találta, hogy az Ebay-en eladott okostelefonok és PDA-k között számos olyat is áruba bocsátanak, amin értékes, bizalmas információt tárolnak tulajdonosai.

Milyen adatokról van szó? Személyes banki információkról, vállalati feljegyzésekről, terméktervekről – többek között ilyesmikre bukkantak a felmérést készítők. Az ezt előidéző jelenség ugyanaz, mint amiről már többször írtunk a Terminal hasábjain: az emberek nem fordítanak gondot arra, hogy eltüntessék a kis készülékek egyre nagyobb kapacitású adattároló egységeiről a fontos adatokat. Nick Magliato, a Trust Digital vezérigazgatója egy közleményben úgy nyilatkozott, hogy a jelenségről azonnal tájékoztatni kell a nyilvánosságot; ezért adták közre kutatásuk eredményeit.

A Trust Digital alkalmazottjai 10 mobil készüléket vásároltak az Ebay-en, amelyen közel 27 ezer (!) oldalnyi értékes vagy bizalmas adatot találtak. A korábbi tulajdonosok között olyan emberek voltak, mint például egy többmilliárd dolláros forgalmat bonyolító technológiai cég vállalati tanácsadója, egy biztonsági szoftverek kereskedésével foglalkozó cég korábbi alkalmazottja, de akadt, aki egy webszolgáltatásokkal foglalkozó vállalatnál dolgozott. Az adatokat a kutatók minden esetben a nem megfelelően letörölt flash memóriából tudták visszaszerezni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek