Connect with us

technokrata

Monstre kereskedelmi kiállítás Budapesten

Dotkom

Monstre kereskedelmi kiállítás Budapesten

Többek között informatikai és szórakoztató-elektronikai termékeket forgalmazó hongkongi vállalatok is bemutatkoznak.

A Hongkongi Kereskedelemfejlesztési Tanács (Hong Kong Trade Development Council – HKTDC) Európában elsőként Budapesten mutatja be az európai és hongkongi vállalatok közötti kapcsolatok fejlesztését szolgáló nagyszabású kereskedelmi kiállítását. A szervezők és magyarországi partnereik bejelentették, hogy a 2006. szeptember 11-13. között zajló „Style Hong Kong” elnevezésű rendezvénytől azt várják, hogy jelentősen elősegíti majd az üzleti és kulturális kapcsolatok intenzitásának további fokozását illetve a vállalatok közötti kapcsolatok jelentős szélesítését. Hongkong számára Magyarország kiemelt jelentőséggel bír, a távol-keleti üzletemberek hazánkat nemcsak kiemelt kereskedelmi partnerként kezelik, hanem egyben Európa kapujának is tekintik. A Budapesten megrendezésre kerülő kiállításon több mint 100 – egyebek mellett informatikai és szórakoztató-elektronikai termékeket forgalmazó – hongkongi vállalat mutatkozik be a potenciális magyarországi és kelet-közép-európai partnereknek.

Magyarországi és kelet-közép-európai vállalatok képviselőinek részvételére számít a „Style Hong Kong” elnevezésű kereskedelmi kiállítást létrehozó Hongkongi Kereskedelemfejlesztési Tanács. A szervezők bejelentették, hogy Európában elsőként 2006. szeptember 11-13. között Magyarországon, a Budapest Congress and World Trade Centre-ben (korábbi nevén Budapesti Kongresszusi Központ – BKK) kerül megrendezésre az a nagy volumenű kiállítás, amely eddig Távol-Kelet-Ázsiában és a Közel-Keleten mutatkozott be nagy sikerrel.

„Korábban egy kereskedőnek Hongkongig kellett utaznia, ha ilyen nagy választékban jó minőségű árut akart látni, de most a „Style Hong Kong” jóvoltából mindez karnyújtásnyi közelségbe kerül önökhöz” – hangsúlyozta üzenetében Jeffrey Lam, a Hongkongi Kereskedelemfejlesztési Tanács igazgatóságának tagja, és a Hongkongi Iparszövetség elnökhelyettese.

„A szeptemberben Budapestre érkező delegáció Hongkong iparának szinte pontos keresztmetszetét adja” – tette hozzá Fred Lam, a HKTDC vezérigazgatója. „A kiállítás területén 84 cég vásárolt saját standot, és mintegy 20 vállalat fog termékbemutatókat tartani. Az ajándék- és háztartási cikk szektort képviselő 39 vállalat a csoport legnagyobb részét teszi ki, de bemutatkozik majd például jónéhány informatikai és logisztikai szolgáltató cég is.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd