Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kik lesznek a Nokia Siemens Networks vezetői?

Dotkom

Kik lesznek a Nokia Siemens Networks vezetői?

A két vállalat nyilvánosságra hozta a Nokia Siemens Networks üzletág- és területi vezetőinek névsorát.

A Nokia és a Siemens megnevezte a Nokia Siemens Networks vezetőségének tagjait. A kinevezések az új vállalat működésének első napjával, a szabályozó testületek engedélyeitől, a megszokott záradékok elfogadásától, és több lépés részleteiben történő megállapodástól függően várhatóan 2007. január elsejével lépnek életbe.

A Nokia és a Siemens már bejelentette, hogy a Nokia Siemens Networks vezérigazgatói pozícióját Simon Beresford-Wylie tölti be. Mika Vehviläinen operatív vezérigazgatóként, Karl-Christoph Caselitz a piaci műveletekért felelős vezérigazgatóként, Peter Schönhofer pedig pénzügyi vezérigazgatóként tevékenykedik majd. A vállalat globális működésével kapcsolatos feladatokért, így a kutatás-fejlesztésért, beszerzésekért, gyártásért, szállításért és logisztikáért felelős szakemberek az operatív vezérigazgatónak jelentenek; az ügyfélkapcsolatokért és a helyi igények kielégítéséért, így többek között az értékesítésért és a szolgáltatásokért felelős vezetők a piaci műveletekért felelős vezérigazgatónak számolnak be; míg az informatikai ügyekben, illetve a pénzüggyel és a számvitellel kapcsolatos összes tevékenységgel kapcsolatban a pénzügyi vezérigazgató fogadja a jelentéseket. A HR, az operatív, a piaci műveletekért felelős, és a pénzügyi vezérigazgató a vezérigazgatónak jelent.

„Nagyszerű ütemben halad a Nokia Siemens Networks elindulását előkészítő munka” – mondta Simon Beresford-Wylie, aki az összeolvadást követően azonnal elfoglalja a Nokia Siemens Networks vezérigazgatói székét. „A Nokia és a Siemens legjobb embereire támaszkodva szilárd, az ügyfelekre koncentráló vezetői csapatot hoztunk létre, amelyhez örömmel csatlakozom.” Beresford-Wylie jelenleg a Nokia Networks üzletágának ügyvezető alelnöke és igazgatója.

A Nokia Siemens Networks globális vállalatként tevékenykedik majd, amelynek vezetői és munkavállalói több országban, többek között Finnországban és Németországban dolgoznak majd.

A Siemens Communications jelenlegi alelnöke, és a hordozók fejlesztéséért felelős igazgatója, Stephan Scholz vezeti majd a kutatásra, a technológiára, és az üzletágakon átnyúló szinergiákra, többek között a közös platformokra is koncentráló Kutatási, technológiai, és platform szervezetet. Scholz Vehviläinennek jelent majd.

A Nokia Siemens Networks üzletágvezetői az alábbi szakemberek lesznek:
• Jose Costa e Silva a Services (szolgáltatások) üzleti egységért lesz felelős. Costa e Silva, aki jelenleg a Siemens Communications Mobile Networks üzletágának európai és amerikai alelnöke és vezetője, Caselitz-nek jelent majd. Costa e Silva Németországban dolgozik majd.
• Ari Lehtoranta a Radio Access (rádióhozzáféréses technológia) üzletágat vezeti majd. Lehtoranta, aki jelenleg a Nokia Radio üzletágának alelnöke és igazgatója, Vehviläinennek jelent majd. Lehtoranta Finnországban fog dolgozni.
• Christian Unterberger a Service Core and Applications (szolgáltatások és alkalmazások) üzletág élén áll majd. A jelenleg a Siemens Communications Fixed Networks (vezetékes hálózatok) üzletágát vezető Unterberger Vehviläinennek jelent majd, és Németországban fog dolgozni.
• Christian Fredrikson az Operation Support Systems (működéstámogató rendszerek) üzletágat vezeti majd. A jelenleg a Nokia Core Networks (gerinchálózatok) üzletágát vezető Fredrikson Vehviläinennek jelent majd. Fredrikson Finnországban dolgozik majd.
• Martin Lüst vezeti majd a Broadband Access (szélessávú hozzáférés) üzletágat. Lüst, aki jelenleg a Siemens Communications Fixed Network Access (vezetékes hálózati hozzáférés) üzletágának elnöke, Vehviläinennek jelent majd. Lüst Németországban fog dolgozni.
• Bernd Schumacher az IP Networking and Transport (informatikai hálózatok és szállítás) üzletágat irányítja majd. A jelenleg a Siemens Communications Siemens Optical Networks (optikai hálózatok) üzletágának elnökeként tevékenykedő Schumacher Vehviläinennek jelent, és Németországban dolgozik majd.

A Nokia Siemens Networks területi szervezeti Caselitz-nek fognak jelenteni. A területi vezetők:
• Mark Louison, aki az észak-amerikai régiót vezeti majd. Louison jelenleg a Nokia Networks észak-amerikai alelnöke.
• Fernando Terni, aki a latin-amerikai régió élén áll majd. Terni jelenleg a Nokia Networks latin-amerikai alelnöke.
• Zhiqiang Zhang, aki a kínai régióért lesz felelős. Zhang jelenleg a Siemens Communications kínai igazgatója. David Ho, a Nokia Networks jelenlegi kínai alelnöke, a Nokia Siemens Networks kínai elnökeként folytatja munkáját.
• Jürgen Bill, aki a nyugat- és dél-európai területet irányítja majd. Bill jelenleg a Siemens Communications Mobile Networks üzletágának igazgatója a távol-keleti térségben.
• Kai Uebach, aki az észak-európai régióját vezeti majd, Uebach jelenleg a Siemens Communications Mobile Networks üzletágának igazgatója Európában, a Közel-Keleten és Afrikában.
• Jan Cron, aki a közel-keleti és az afrikai régióért lesz felelős. Cron jelenleg a Siemens Communications Mobile Networks üzletágának igazgatója a Közép-Keleten.
• Rajeev Suri, aki a távol-keleti régiót vezeti majd. Suri jelenleg a Nokia Networks távol-keleti alelnöke.

A most bejelentett kinevezések az összeolvadást követően azonnal hatályba lépnek. A tranzakció lezárultával a Nokia Siemens Networks a kommunikációs iparág egyik vezetőjeként világszerte jelenlévő vállalattá válik, amely a vezetékes és a mobil hálózati infrastruktúrák és szolgáltatások terén egyaránt szilárd pozícióval rendelkezik. Méretéből és globális jelenlétéből fakadóan a vállalat a bevétel-generáló és költség-megtakarító termékek és szolgáltatások fejlesztésének és kiépítésének élére állhat. A közös vállalat a vezetékes-mobil konvergencia terén világszínvonalú megoldások létrehozására képes, egymást kiegészítő ügyfélbázissal rendelkezik világszerte, szilárdan jelen van mind a fejlett, mind a fejlődő piacokon, és egyike a világ legnagyobb és legtapasztaltabb szolgáltató szervezeteinek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés