Connect with us

Hirdetés

technokrata

A kód neve: SAP

Dotkom

A kód neve: SAP

SAP konferencia a kódok jegyében.

Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy a világ 76 országában megrendezendő SAP World Tour konferenciasorozat magyarországi állomása 2006. szeptember 17. és 20. között, Tihanyban zajlik majd. A konferenciasorozat célja, hogy a világ minden táján közvetlen párbeszédet kezdeményezzen a helyi üzleti szervezetekkel, vállalatokkal arról, hogyan segítheti az SAP szoftver működésüket és hogyan teheti üzleti folyamataikat még rugalmasabbá. A résztvevőknek lehetőségük nyílik arra, hogy első kézből kapjanak információt az SAP vezetőitől, szakértőitől és partnereitől olyan kulcsfontosságú területekre vonatkozóan, mint a középvállalati alkalmazások, az iparági megoldások, valamint a vállalati szolgáltatás- orientált architektúra (enterprise service- oriented architecture, enterprise SOA) alkalmazásával készített következő generációs szoftverek. Az SAP bejelentette továbbá a technikai közönségre fókuszáló SAP NetWeaver Technology Tour elindítását is, amelynek célja, hogy az SAP technológiai szakértőit közelebb hozza a helyi szakértőkhöz.

A 2006. szeptember 17. és 20. között Tihanyban megrendezendő SAP Tihany’06 konferencia az SAP WorldTour és az SAP TechTour magyarországi állomása is egyben. A háromnapos, immár kilencedik évébe lépett konferencián hagyományosan több, mint ezer közép- és felsővezető vesz részt, a legkülönbözőbb méretű vállalatok, valamint államigazgatási szervek képviseletében. Az idei évben „A kód neve: SAP” szlogen köré szerveződő esemény fontos feladatának tekinti, hogy a szakmai ismereteken túl olyan információkat, tudásanyagot közvetítsen a konferencia résztvevőinek, amelyeket kiválóan tudnak alkalmazni az üzleti életben is. Ennek jegyében a keynote előadók között olyan, nemzetközi szinten is elismert gazdasági és elméleti szakemberek szerepelnek, mint Szalay- Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke, valamint Straub Elek, a Magyar Telekom elnök- vezérigazgatója. Immár visszatérő vendég a konferencián Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, míg dr. Szabó István kriptográfus és dr. Falus András bioinformatikus az informatikának egy kevésbé közismert, ámde annál izgalmasabb területére vezeti be a résztvevőket.

A szakmai előadások keretén belül külön szekciók foglalkoznak az üzleti- informatikai élet legfontosabb területeivel, beleértve ebbe többek között az államigazgatást, a közszolgáltatókat, a bankszektort, a felsőoktatást, az e-learninget és természetesen az SAP kis- és középvállalatoknak szánt megoldásait. Az SAP és külsős szakértők részvételével külön panelbeszélgetés foglalkozik majd a Magyarország által lehívható EU- támogatásokkal.

„A vállalatok folyamatosan azt kutatják, hogyan maradjanak talpon az éles piaci versenyben. Az innováció és a növekedés kulcsát a megfelelő informatikai megoldások jelentik, a vállalatokat érő kihívásokra pedig az SAP képes megfelelő választ nyújtani. A titok nyitja, vagy ha úgy tetszik a megoldás kódja tehát: az SAP” – mondta el Vahl Tamás, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés