Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már játék közben sincs biztonságban a pénzünk

Dotkom

Már játék közben sincs biztonságban a pénzünk

Biztos úr, ellopták a varázskardom!

Elsősorban azoknál a játékoknál kerülhetünk kellemetlen helyzetbe, melyek Interneten keresztüli szórakozást ígérnek. Leginkább az MMO (massively multiplayer online) játékok használóinak kell résen lenniük – vagyis inkább a fejlesztőknek. A World of Warcrafthoz hasonló kikapcsolódást nyújtó szolgáltatásokat ugyanis már célba vették a cyberbűnözők. Nem ritka ugyanis, hogy egy ilyen játékban valós pénzre váltható egy-egy virtuális tárgy vagy karakter. A nehezen megszerezhető, elérhető teljesítményt ugyanis sokan szeretik „kézzelfogható” pénzzel kiváltani, azaz például sokan fizetnek egy más által felfejlesztett karakterért.

Ezzel eddig semmi baj sincs (bár vannak olyan fejlesztők, akik ennek sem örülnek, mondván, hogy a virtuális térben megszerezhető javak az ő tulajdonukat képezik), azzal viszont már sokkal inkább, hogy egy biztonsági rés révén akár el is lehet lopni valakinek az accountját. Az így „megszerzett”, cybertérben létező tárgyak, karakterek pedig egy szempillantás alatt pénzzé tehetők; vagyis valakinek akár a több hónapon keresztül tartó szórakozása is semmivé válhat alig néhány perc alatt.

Minderről Dave Weinstein, a Microsoft biztonsági fejlesztésekért felelős szakembere beszélt egy augusztusi konferencián. A Gamefest videojáték-fejlesztői találkozón a mérnök a következőket mondta: „A tömeges többjátékos online játékokat fejlesztőket már célba vette a szervezett bűnözés.” Szavait igazolja az is, hogy a feketepiacon már megvásárolhatók egyes online játékokhoz tartozó accountok – ahogy az ellopott hitelkártyák adatai is. Némely esetben igen komoly pénzeket lehet „leakasztani” egy ellopott account révén – volt, amelyik 10 ezer dollárt ért, mondta a szakember.

„A rendőrség nagyon jól érti a problémáját annak, aki azzal keresi meg őket, hogy ellopták a hitelkártyáját, és lefosztották a számláját. Sokkal nehezebb viszont azt a káreseményt elmagyarázni a hatóságoknak, hogy „valaki ellopta a varázskardomat”.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés