Connect with us

technokrata

8 milliárd dollárnyi kár vírusok miatt

Dotkom

8 milliárd dollárnyi kár vírusok miatt

Habár az nehezen határozható meg, hogy pontosan ki is veszti el ezt a pénzt, az biztos, hogy közel 8 milliárdnyi dolláros kárt okoznak a kémprogramok és vírusok.

Egy nemrég elkészült, az Egyesült Államokban elvégzett kutatás szerint a felhasználóknak 7,8 milliárd dollárnyi összeget kellett az elmúlt két évben arra költeniük, hogy elhárítsák a vírusok és spyware-ek által okozott károkat. Mert habár a kéretlen levelek, azaz a spam jelenti a legnagyobb számítógép-biztonsági problémát (legalábbis a felmérés során megkérdezettek szerint), anyagilag mégis a vírusok és kémprogramok a legmegterhelőbbek.

Vegyük például a kémprogramokat! Habár az általuk okozott fertőzés mértéke az elmúlt hat hónap során valamelyest csökkent, mégis durván 1 milliónyi amerikai háztartásban döntöttek úgy, hogy lecserélik számítógépüket ezen digitális fenyegetés miatt. A jelszóhalász (phishing) támadások jelentette veszély ugyanakkor növekvő tendenciát mutat: az olyan bizalmas adatokra, mint például bankszámlák jelszavai, utazó próbálkozások 2004 és 2005 során 630 millió dolláros kárt okoztak az internetezőknek. Az egyénre lebontott veszteség hozzávetőleg 850 dollárt tesz ki az Egyesült Államokban.

„Nehéz megmondani, hogy ki veszti el a pénzt – a biztosítótársaságok, a hitelkártya-kibocsátó cégek vagy a fogyasztó -, de az biztos, hogy valakinek könnyebb lesz a tárcája.” – mondta Dan Hubbard, a biztonsággal és kutatással foglalkozó Websense alelnöke. Az mindenesetre nem segíti az esetek számának csökkentését, hogy a kétezer háztartás megkérdezésével zajlott kutatás szerint a válaszadók 20 százaléka nem rendelkezik antivírus szoftverrel, 35 százalékuk pedig kémprogramblokkoló alkalmazással.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek