Connect with us

technokrata

Innovációs menedzserképzés a BME-n

Dotkom

Innovációs menedzserképzés a BME-n

Idén is indul a Mérnöktovábbképző Intézetben.

Idén is indul innovációs menedzser képzés a BME Mérnöktovábbképző Intézetében a Magyar Innovációs Szövetség szakmai támogatásával. A két féléves tanfolyam vezetője Dr. Papanek Gábor egyetemi tanár, a szövetség elnökségi tagja.

Az innovációs teljesítmény növelése – az új termékek piacra vitele, illetve technológiák termelésbe vezetése – technológiai vállalkozások alapítása, spin-off-ok létrehozása hazai kutatóintézetek és az egyetemek, valamint a hazai kis- és középvállalatok számára elkerülhetetlen. Az innovációs folyamat menedzselése, finanszírozása megfelelő felkészültséggel rendelkező szakembereket igényel. Többek között a hídképző szervezeteknek, az inkubátoroknak, innovációs parkoknak, regionális innovációs központoknak az egyik legfontosabb feladata ennek a folyamatnak a gyorsítása, ahol hasonlóan jól felkészült szakmai ismeretekkel és gyakorlattal rendelkező innovációs menedzserekre van szükség.

A képzést elsősorban az innovációk iránt érdeklődők, így kis- és közepes vállalatok, innovációs transzferintézmények, innovációs központok munkatársai, vezető menedzserei számára hirdetik meg. A részvétel feltétele a műszaki, természettudományi vagy gazdasági felsőfokú végzettség. Az angol nyelv ismerete ajánlott.

A résztvevők a képzés során megismerik az innováció-elmélet főbb tételeit és a hazai innovációs folyamatokat; találmányok, k+f eredmények menedzselésére, vállalkozások, spin-off-ok létrehozására, finanszírozási feltételek biztosítására intenzív tréningekkel készülnek fel.

A képzés főbb témakörei:
– Innováció menedzsment
– Az innováció pénzügyei
– A pályázatkészítés alapelvei
– Hazai pályázatok
– EU-s pályázatok
– Közbeszerzés
– innovációs benchmarking
– Tudásmenedzsment
– Innovációs marketing
– A szellemi jogok védelme
– Spin-off-ok
– Innováció politika.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek