Connect with us

Hirdetés

technokrata

Háziőrizet spammelésért

Dotkom

Háziőrizet spammelésért

Egy tinédzser „szobafogságot” kapott a bíróságtól tettéért.

Az Egyesült Királyságban élő 18 éves David Lennont nemrég a wimbledoni bíróság két hónapnyi háziőrizetre ítélte. Ez már a második ítélet az ügyben; ugyanis elsőfokon, még 2005 novemberében tisztázták a fiút a milliónyi kéretlenül szétküldött e-mail vádja alól.

A szerdán kihirdetett ítélet szerint a fiatalnak hétköznap hajnali fél egy és reggel hét óra között otthon kell maradnia, hétvégén pedig egészen reggel tízig nem hagyhatja el otthonát. Amennyiben mégis megszegné a szobafogságot, sokkal szigorúbb büntetéssel nézhetne szembe. Például azzal a közel 30 ezer fontos kártérítési igénnyel, melyet a vád akart kiszabatni a tinédzserre, és amelyet a bíró a „szobafogság” mellett nem talált indokoltnak.

Nem jelent ugyanakkor akadályt az ítélet Lennon munkájában: a fiú egy helyi moziban dolgozik; itteni teendőit el tudja látni anélkül, hogy ehhez meg kellene sértenie a rendelkezést. Azt pedig a bíró örömteli egybeesésnek nevezte, hogy a büntetés, melynek a fiú már egy ideje alávetette magát, lejár az iskolakezdésre.

Lennon egyébként a Domestic & Generap Group e-mailszervere ellen indított támadást – közel 5 milliónyi elektronikus üzenettel bombázta meg a szervert még az elmúlt évben. Az első tárgyaláson a bíró nem látta bizonyítottnak bűntény elkövetését, mondván, hogy az e-mailszerverek azért vannak, hogy e-maileket fogadjanak. Másodfokon viszont a felperesnek kedvezett az ítélet, még ha enyhébb is lett a vártnál.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés