Connect with us

technokrata

Két videovezérlő a notebookokban

Dotkom

Két videovezérlő a notebookokban

Az Nvidia áldását adta az Intel Centrino platformjának „SLI-sétésére”.

Egy, Vincent Lee-vel, a vállalat dél-kínai regionális értékesítési menedzserével készített interjú során kiderült, hogy az Intel és az Nvidia kicsit szorosabbra fűzte az őket összekötő szálakat, ami az AMD-Ati fejlemények tükrében nem meglepő. Habár a Gróf András által (is) alapított amerikai vállalat nem fontolgat felvásárlási terveket, nemrég a távol-keleti Nvidia egyetértésével kibővítette mobilplatformjának képességeit.

A kisebbik vállalat ugyanis áldását adta a két videovezérlőt egy rendszerbe kötni képes SLI technológia adoptálásához. Az első Intel chipkészlet, amiben a 3D-s teljesítmény megszállottjai már kiaknázhatják a két GPU képességeit, az i945GM/PM Express. Van azonban egy kis szépséghibája a dolognak: a platform nem rendelkezik két PCI-E x8/x16 csatolófelülettel. Ezért az SLI-t úgy lehet működőképessé tenni, hogy az egyik grafikus vezérlő a PCI-E x16-on keresztül, míg a másik a déli híd által használt PCI-E x4-en át csatlakozik.

Mindez azonban még nem elegendő a megfelelő driveres támogatottság nélkül. Az Nvidia közlése szerint Forceware meghajtóprogramja a 91.31-es verziótól kezdve támogatja a mobil SLI kialakítást. Kézzelfogható, boltban megvásárolható termék azonban egyelőre nincsen, ami a nemrég bejelentett lehetőségre építkezne.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek