Connect with us

technokrata

Jogsértő az SMS-es autópálya-matrica tájékoztatási gyakorlata?

Dotkom

Jogsértő az SMS-es autópálya-matrica tájékoztatási gyakorlata?

Versenyfelügyeleti eljárás az SMS-ben vásárolható autópálya-matrica tájékoztatási gyakorlata miatt.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított annak vizsgálatára, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Telekom Nyrt. (T-Mobile) és a Pannon GSM Távközlési Zrt. autópálya-matrica SMS-ben történő vásárlására ösztönző tájékoztatási gyakorlata a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának minősül-e.

A Gazdasági Versenyhivatal egy beérkezett panasz alapján indított eljárást az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ellen 2006. június 12-én. Az eljárás megindítására azért került sor, mert az ÁAK az autópálya-matrica SMS-en keresztül történő megvásárlására vonatkozó egyes tájékoztató anyagaiban azt a látszatot kelti, hogy mindössze egy SMS elküldése szüksége az autópálya-matrica SMS-en keresztül történő megvásárlásához, holott az úgynevezett „pre-paid” ügyfelek esetében szükséges egy külön egyenleg előzetes feltöltése is.

Jelen versenyfelügyeleti eljárás célja annak megállapítása, hogy az ÁAK a fenti magatartással a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított-e. A versenytörvény szerint a fogyasztók megtévesztésének minősül, ha az áru ára, lényeges tulajdonsága – így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja – tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak. A vállalkozás által használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.

Mivel a vizsgálat kezdetén feltárt tények alapján megállapításra került, hogy az autópálya-matrica SMS-en keresztüli megvásárlására irányuló szolgáltatás népszerűsítésében a Magyar Telekom Nyrt. (T-Mobile) és a Pannon GSM Távközlési Zrt. is részt vett, így a versenytörvény alapján ezen vállalkozások is bevonásra kerültek a versenyfelügyeleti eljárásba.

Az eljárás alá vont vállalkozás(ok) előzetesen írásban, majd – a versenytanácsi tárgyaláson – szóban reflektálhatnak a GVH által megfogalmazott versenyjogi kifogásokra. A törvényi határidő szerint az eljárás lezárását jelentő döntést a Versenytanácsnak a vizsgálat megindításától számított 90 napon belül kell meghoznia, amely indokolt esetben egy alkalommal 60 nappal meghosszabbítható. A GVH a döntését a lehető legrövidebb időn belül meg kívánja hozni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek