Connect with us

Hirdetés

technokrata

Innovatív megoldás a kommunikáció területen – alternatív marketing

Dotkom

Innovatív megoldás a kommunikáció területen – alternatív marketing

Közös fejlesztésű, integrált hirdetési felületet jelentett be a TV2 és a T-Mobile: A digitális korszak előfutára a WAP megoldásokat hagyományos szpotokkal kombináló alkalmazás.

A digitális televíziózás korának interaktív lehetőségeibe kínál bepillantást az az alternatív marketing megoldás, amelyet közösen fejlesztett a TV2 és a T-Mobile. A hirdetői piacon eddig ismeretlen innováció a WAP kínálta lehetőségeket kombinálja a hagyományos reklámszpotokkal, s teszi lehetővé így először a fogyasztók nagy tömegének elérését, majd ezt követően az egyedi igények kielégítését. Az alkalmazás lényege, hogy az adott hirdető a harminc másodpercbe szorított gyors és kevés információ mellett egy telefonszámot is feltüntethet, amelyre SMS-t küldve egy WAP címet kap cserébe az érdeklődő. Ezen a címen végül részletes, egyedi igények szerinti információhoz juthat – termékekre, azok használatára, promóciókra, akciókra stb. vonatkozóan, sőt akár ott helyben meg is rendelheti az adott szolgáltatást. Ez az alkalmazás Magyarországon először a T-Mobile Domino T-Percek reklámszpotjában lesz látható ettől a héttől kezdődően.

„A hagyományos értelemben vett televíziós reklámpiac értelmezhetetlen lesz a digitális lehetőségeket maximálisan kiaknázó jövőben. A bárhol, bármikor, bármit televíziózás tényével a hirdetőknek is meg kell birkózniuk, hiszen nem lesznek többé széles tömegek elérhetőek egyetlen szpottal. A megoldást az eszközök és tartalmak integrációja és az interaktivitás jelentik majd, melyek révén nem csupán elérhetjük a célcsoportot, hanem az egyedi igényeknek megfelelő üzeneteket is közvetíthetünk” – mondta Várdy Zoltán, a TV2 kereskedelmi igazgatója.

A TV2 és a T-Mobile innovatív megoldása a hagyományos eszköztárat is segítségül hívja, de a főszerepet már a mobil megoldás játssza. A WAP és szpot egyedi kombinációja nem csupán a hirdető számára kínál lehetőséget bővebb információs tartalmak elhelyezésére, s mégis a fogyasztók célzottabb, nagyobb körű elérésére, hanem az új típusú, tudatosabb fogyasztói viselkedést is figyelembe veszi, sőt bátorítja. A hatékonysági szempontok mellett hirdetői oldalról az sem elhanyagolható tényező, hogy ez a reklámtípus – a hagyományosoktól eltérően – egyszerűen és tökéletesen mérhető, s a fogyasztói igényeknek megfelelően gyorsan és rugalmasan változtatható.

„A T-Mobile ezzel a lépéssel a kommunikációs területen is erősíti technológiai értelemben vett innovatív szerepét. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy új, integrált szolgáltatásainkkal a jövőben ne csak cégünk, de a teljes kommunikációs ágazat hatékonyságát tudjuk érzékelhető módon növelni. A fejlődés iránya egyértelműen a tömegkommunikáció személyessé tétele és pontosan ez az a terület, ahol egy innovatív mobilszolgáltatónak a jövőben a jelenleginél sokkal nagyobb szerep jut\” – mondta Liptay Gabriella, a T-Mobile kommunikációs igazgatóhelyettese.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés