Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elismerés a hazai partnervállalatoknak

Dotkom

Elismerés a hazai partnervállalatoknak

A Sun Microsystems Kft. idén három kategóriában díjazta a partnereit.

A Sun Microsystems Kft. a tavalyi év hagyományait folytatva, idén ismét díjazta a hazai partnervállalatait, mely díjátadásra a vállalat SunCity rendezvényén került sor. A cég azokat a partnereit díjazta, amelyek, az elmúlt év során, ismereteikkel, tapasztalatukkal, és munkájukkal leginkább hozzájárultak a vállalat hazai eredményeihez. A három kategóriában kiosztott díjakat az Asyst Rendszerház Kft., az Axiom-IT Kft. és az Answare Kft. vehette át.

„A Sun Microsystems Kft. hazai növekedése és sikere jelentős mértékben a partnerekre épülő üzleti modellre, valamint a megfelelően kiválasztott partnervállalatokra épül. A cég nagyra értékeli, hogy kiváló partnerekkel dolgozhat együtt, többek között ezért hozta létre a tavalyi év során a „Sun Partner Díjat”. A díj átadásával azon legjobb hazai partnerek iránti megbecsülésünket és köszönetünket szeretnénk kifejezni, akik szakértelmükkel és a tavalyi évben nyújtott munkájukkal leginkább hozzájárultak a közös sikerekhez” – nyilatkozta Kristóf Judit, a Sun Microsystems Kft. marketing igazgatója.

A kategóriákról és a díjazottakról
A 2005-ben nyújtott teljesítménye alapján az „Év Partnere” az Asyst Rendszerház Kft. lett, amely cégnek a 2005-ös évben Sun termékeken alapuló forgalma átlépte az 1 millió dolláros határt és az idei év első felében már ezt is sikerült megtöbbszöröznie. Az Asyst Rendszerház Kft. közvetlenül megalakulása után, 2002-ben lett a Sun Microsystems Kft. partnere. Azóta, stratégiai partnerként a nagy megbízhatóságú rendszerek integrációja, működtetése és felügyelete területén kiemelkedő szolgáltatást nyújt. A cég mindemellett IT stratégiai tanácsadással is foglalkozik. Az Asyst Kft. folyamatos és kitartó kereskedelmi tevékenységével az egyik legjelentősebb és legnagyobb üzleti volument lebonyolító Sun partnerré vált. A cég Sun technológiák iránti elkötelezettsége, valamint a szoros, professzionális együttműködés a Sun kereskedelmi szervezetével eredményezte azt, hogy kiemelkedő eredményt ért el a vállalat a Sun-os termékek forgalmazása terén. Az Asyst Kft. a kereskedelmi tevékenység mellett, szerviz és rendszerintegrációs feladatokat is végez a Sun technológiáihoz kapcsolódóan. A cég elsősorban a kormányzati, valamint a gyártó vállalati szektorban működik együtt a Sun-nal.

A 2005-ös év eredményei alapján, az „Év Opteron Partnere” az Axiom-IT Kft. lett. A Sun „friss” szereplője az x86-os gépek piacának, így idén újdonságként hozta létre ezt a kategóriát, valamint az ahhoz kapcsolódó partnerdíjat. Alig másfél év leforgása alatt a legszélesebb AMD Opteron processzoros termékskálával a Sun megalapozta jelenlétét a 64 bites x86-os szerverek piacán, és az AMD Opteron alapú gépek meghatározó szállítójává vállt. Ez a siker jelentős mértékben a vállalat partnereinek szakavatott munkájának köszönhető, itthon is. Az Axiom-IT Kft. a sunshop.hu weboldal üzemeltetője 2 éve vált Sun partnerré azzal a céllal, hogy a webes értékesítési csatornán keresztül a kis és középvállalkozások számára is elérhetővé tegyék a Sun technológiáit. Az Opteron alapú gépek megjelenésével ezt a céljukat meg is tudták valósítani. A 2005-ös naptári évben az Axiom-IT Kft. értékesített a legnagyobb darabszámban x86-os Sun-os gépeket, azaz, minden ötödik Opteron alapú, Sun rendszert az Axiom-IT Kft. értékesített a hazai piacon. Az idei év első felében pedig, már a tavaly értékesített gépek darabszámának másfélszeresét értékesítették.

Az 2005-ös „Év szolgáltatás partnere”: az Answare Kft. Az Answare Kft., amely immár több, mint két éve a Sun hivatalos szervizpartnere, a sikeres kereskedelmi tevékenysége mellett a Sun technológiákhoz kötödő magas szintű szerviz- és rendszerintegrációs tevékenységet is végez. A hibaelhárítási feladatokat magas szakmai színvonalon és magas ügyfélelégedettség mellett teljesítik. A partnerdíjak tavalyi megalapításakor szintén az Answare Kft. nyerte az Év Szolgáltatás partnere díjat. Az idei díj is azt bizonyítja, hogy a cég komoly szakmai munkájának köszönhetően, a szakmai szolgáltatásuk színvonala tovább emelkedett.

A Sun Microsystems Kft. a tavalyi évben meghirdetett partnerstratégiájának alapkövét, amely a partnereivel folytatott közös munkára és a tapasztalatok megosztására épül, továbbra is meghatározónak tartja. Az elmúlt egy évben olyan cégekkel bővült a partnerek köre, akik az üzleti konzultáció terén tudnak hozzáadott értéket adni az ügyfeleknek. Ez a tudás a Sun szoftver és szolgáltatási megoldások bevezetésénél nagy értéket és erőt képvisel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés