Connect with us

Több mag az AMD mobilprocesszorában

Dotkom

Több mag az AMD mobilprocesszorában

Kétmagos, 64 bites Turionok a láthatáron.

Még a múlt héten jelentette be a vállalat következő generációs Turion processzorait. Az AMD mobil részlegének marketing menedzsere, Matt Mazzantini arról számolt be, hogy a processzorfejlesztő nagy hangsúly kíván fektetni a hordozható számítógépekbe szánt lapkákra. Ebben a szegmensben ugyanis az Intel – az AMD minden eddigi erőfeszítése ellenére – kőkeményen tartja pozícióit. Az elmúlt években a kisebbik versenytárs 64 bites processzoraival a szerver- és a desktop számítógépek területén is jelentős piaci részesedés növekedést ért el, ám a notebookok terén ez elmaradt. Egyelőre, bizakodik Mazzantini.

A következő generációs Turion CPU ugyanis már kétmagos kialakítású lesz, mintegy válaszul az Intel Core mikroarchitektúrájára. A kettő maggal rendelkező lapka teljesítményét az AMD a Core paramétereivel versenyre kelni képes szinten határozta meg – habár természetesen lesznek különbségek. Például az AMD szokásához híven ebben a processzorban is lesz integrált memóriavezérlő illetve dedikált cache-memória minden egyes mag számára. Természetesen az új Turionok már támogatni fogják a DDR2 SDRAM-okat.

Szó esett az energiaigényről is – ez a mobil szegmensben különösen fontos szempont. Habár ezen a téren még mindig nem tudja a vállalat legyőzni az Intel lapkáját (átlagos fogyasztás tekintetében a Core processzorok valamivel jobban teljesítenek), azt ígérték, hogy az új Turion „mélyebb alvásra” lesz képes, azaz nyugalmi (idle) állapotban kevesebbet fog fogyasztani.

Olyan nagy forgalmazó neveket tudhat a háta mögött az AMD, mint a Hewlett-Packard, a Gateway és az Acer – hogy csak néhányat említsünk a multinacionális cégek közül. Erre a támogatásra pedig szüksége is van a chipgyártónak, hiszen az Intel előrehozta következő generációs processzorainak piaci megjelenését: a Core 2 Duo CPU-k (korábbi kódnevükön: Merom) egyrészt nagyobb teljesítményre lesznek képesek a jelenlegi termékekhez viszonyítva, másrészt kevesebbet is fognak fogyasztani. Igaz, egy aduász továbbra is az AMD „kezében” marad: az Intel nem fogja a mobil szegmensben a 64 bites Vistát futtatni. Habár a Core 2 Duo lapkák rendelkeznek 64 bites utasításkészlettel, a Microsoft következő generációs operációs rendszeréből csak a 32 bites kiadást fogják támogatni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

montblanc_star_legacy_pic_01
Device offers wireless printing without a router and mobile print functionality with Apple AirPrint, Google Cloud Print, Mopria and Android support.
p30_pro_eisa

SmartPhone

A Huawei P30 Pro lett az idei év legjobb okostelefonja

2019. augusztus 22. csütörtök
lg_thinq_amazon_01

Smart home

Az LG háztartási gépei bevásárolnak helyetted online

2019. augusztus 22. csütörtök
klíma az irodában

Office

Hogyan állítsuk be a klímát az irodában

2019. augusztus 21. szerda

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő