Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megérkeztek az első HEFOP támogatások

Dotkom

Megérkeztek az első HEFOP támogatások

Szabad a pálya.

Négymillió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a Netacademia Oktatóközpont és az EU Pályázati Központ (EUPK) összefogásának keretében egy informatikai vállalkozás. Az együttműködés lehetőséget biztosított számos magyarországi cégnek, hogy az Európai Unió Strukturális és Kohéziós Alapjából nagy összegű vissza nem térítendő oktatási támogatást pályázzanak meg.

2005 szeptembere és 2006 áprilisa között a NetAcademia és az EU Pályázati Központ különleges együttműködésének keretében mintegy harminc magyarországi vállalkozásnak nyílt lehetősége arra, hogy az Európai Unió Strukturális és Kohéziós Alapjának támogatásaira a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretében pályázatot nyújtsanak be. A program legfőbb célja, hogy elősegítse a stabilitást, a technológiai modernizációt, valamint hogy biztosítsa az esélyegyenlőséget az Unió tagországai között.

„A HEFOP-nak köszönhetően a magyarországi vállalkozásoknak lehetősége nyílt informatikai oktatási projektek megvalósítására is. Ezért a NetAcademia még tavaly októberben megállapodást kötött az EU Pályázati Központtal, és e kooperáció keretében számos vállalatnak nyújtottunk segítséget e lehetőség minél sikeresebb kihasználásában” – mondta el Szántó Zoltán, a NetAcademia Oktatóközpont kereskedelmi igazgatója. Az elmúlt napokban közétett döntés eredményeképpen az első nyertes az integrált számítástechnikai rendszerek szállításával, telepítésével és üzemeltetésével foglalkozó Flash’4 Kft. A vállalkozás több mint négy millió forintot kapott informatikai oktatási projektjének megvalósítására, amelynek mindössze 20%-át kell önerőből finanszíroznia.

Versenyképesség EU pénzből
„A mi esetünk egy igazán szép példa a szinergiára. Munkatársaink évek óta a NetAcademia tanfolyamaira járnak. Ők hívták fel a figyelmünket erre a pályázati lehetőségre is” – mondta el Mózner László, a Flash´4 Kft. vezetője. Ezt követően megkezdődött a közös gondolkodás, melynek eredményeként összeállt a munkatársak meglévő ismereteit és a cégstratégiát is figyelembe vevő képzési terv.

„A mi feladatunk innentől csak a várakozás volt, de megérte a több hónapnyi türelem” – jegyezte meg Mózner László, majd hozzátette, a folyamat során komoly szakmai segítséget jelentettek a NetAcademia szakemberei, hiszen nemcsak az alapötlet származott tőlük, de a teljes projektmenedzsmentet ellátták. „A most nyert uniós támogatás segít versenyképességünk megőrzésében. Az informatika területén tanulás és folyamatos szakmai továbbképzés nélkül mindez lehetetlen. Ha ügyfeleink tapasztalják munkatársaink profi hozzáállását, elnyerjük a bizalmukat és folyamatosan új lehetőségek nyílnak meg előttünk” – mutatott rá Mózner László.

Bár a hivatalos időpont még nem ismert, de a 2007-ben kezdődő pénzügyi időszakban várhatóan újra megnyílnak az Unió képzési forrásai, így folyamatosan érdemes figyelni a pályázati lehetőségeket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés