Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nagyobb adatátviteli sebesség – nem kell?

Dotkom

Nagyobb adatátviteli sebesség – nem kell?

A Wi-Fi szabványok legújabbika nem kapott elég támogató szavazatot, így csúszhat a bevezetése.

A 802.11n standardot még az idei év során tervezték hivatalosan is útjára indítani; mindez ráadásul úgy történne, hogy már most kaphatók olyan eszközök, melyek támogatják a szabványt. Azaz a kvázi szabványt, mert a keddi, munkacsoporti találkozón lezajlott voksoláson a tervezet nem kapta meg a szavazatok 75 százalékát. Ez leginkább a leendő notebook-tulajdonosokat érinti hátrányosan, hiszen a már évek óta használatban levő 802.11a (és b/g) szabványoknál jóval nagyobb adatátviteli sebességet ígérő új Wi-Fit így nem valószínű, hogy még idén használatba vehetik az új hordozható számítógépek esetén.

Szerencsére mindez nem jelenti azt, hogy a tervezetet elvetik: az IEEE májusi találkozója alatt a módosított változatot újratárgyalják, és ismételten döntenek róla. Éppen ezért a szakértők az javasolják a felhasználóknak, hogy addig ne vegyenek 802.11n szabványt támogató terméket, ha az nem frissíthető, amíg a standardot végleges formába nem öntik.

Egy, a Farpoint Group által nemrég publikált tanulmány szerint a standard 1.0-s tervezetére alapuló termékek mind teljesítményben, mind egymással való kompatibilitásban kifogásolhatók. Ám az olyan forgalmazók, mint amilyen például a Broadcom (mely már például a Netgear és a Lingsys számára is értékesített 802.11n-re alapuló chipeket), cáfolják a Farpoint állítását. Sőt, azzal sem értenek egyet, hogy a standard az újratárgyalást követően, a végleges állapotában jelentős eltéréseket mutatna mostani formájához képest.

A 802.11n standard még nem kiforrott verziójára alapuló lapkák tehát továbbra is forgalomban maradnak, azt minden vásárlónak egyéni felelőssége eldönteni, vesz-e az erre épülő termékekből.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés