Connect with us

technokrata

Az EDS 2006 első negyedévi eredményei

Dotkom

Az EDS 2006 első negyedévi eredményei

Az aláírt szerződések értéke 10 milliárd dollár, 45%-kal haladta meg az előző év eredményét.

Az EDS közzétette 2006. első negyedévre vonatkozó eredményeit. A vállalat 24 millió dollár, részvényenként 5 cent nettó nyereséget ért el, szemben a tavalyi év hasonló időszakának 4 millió dolláros nettó nyereségével szemben, amely részvényenként 1 cent volt.

Az első negyedévi pro forma nettó nyereség 69 millió dollár, 13 cent részvényenként, szemben a 2005. évi első negyedéves 42 millió dollár pro forma nettó nyereséggel, amely 8 cent volt részvényenként.

A 2006. első negyedévi pro forma nettó nyereség és EPS nem tartalmazzák a 9 millió dollár (1 cent részvényenként) értékű beszüntetett tevékenységekből származó adózás utáni veszteséget, az 53 millió dolláros (7 cent részvényenként) adózás előtti részvényügylet költségeket és a teljesítményösztönzés céljával korlátozottan forgalomképes részvények kibocsátását.

„Az EDS 2006 első negyedévében stabil pénzügyi eredményeket ért el, folytatta beruházás ösztönző fejlesztéseit, melyet két nagy horderejű szerződés aláírása is megalapozott” – mondta Mike Jordan, az EDS elnök-vezérigazgatója.

Az EDS 10 milliárd dollár értékben kötött szerződéseket az első negyedévben, amely 45%-kal magasabb az előző év hasonló időszakának 6,9 milliárd dollárjával szemben.

Az EDS 2006 második negyedévét is erősen kezdte, 1,7 milliárd dollár értékű IT szolgáltatási szerződés aláírását jelentette be a múlt héten a Kraft Foods vállalattal.

Az EDS közzétett első negyedévi teljes bevétele 5,08 milliárd dollár volt, amely 10%-kal magasabb (nem tartalmazza az árfolyamváltozásokat, akvizíciókat és megszűnt tevékenységeket) az előző év hasonló időszakának 4,74 milliárd dollárjával szemben.

Az EDS első negyedéves szabad cash-flowja 38 millió dollár volt, 44 millió dolláros javulást mutat az előző év hasonló időszakához képest.

Az EDS működési árrése a negyedévre vonatkozóan 1,5% volt. A pro forma működési árrés, a fenti tételeket kivéve 2,6% volt, szemben az előző év hasonló időszakának 1,4%-kal.

Első negyedévi eredmények földrajzi elhelyezkedés és piaci szegmensek szerint:

  • Amerika: az első negyedéves bevétel 2,30 milliárd dollár volt, 3%-kal magasabb az előző év hasonló időszakánál. A működési eredmény 306 millió dollár, 10%-kal nőtt.

  • EMEA régió: az első negyedéves bevétel 1,60 milliárd dollár volt, 16%-kal magasabb az előző év hasonló időszakához képest. A működési eredmény 29%-kal, 182 millió dollárra nőtt szemben az előző év hasonló időszakának 142 millió dolláros értékével.
  • Ázsia: az első negyedéves bevétel 8%-kal nőtt az előző év hasonló időszakának 303 millió dollárjához képest. A régió 30 millió dolláros működési eredményt tett közzé a negyedévre, amely a tavalyi év hasonló időszakának 15 millió dolláros eredményéhez képest emelkedést mutat.
  • Egyesült Államok kormánya (az NMCI, az Egyesült Államok Haditengerészetével kötött szerződéssel együtt): a negyedéves bevétel 28%-kal nőtt, 840 millió dollárra. A negyedévre közzétett működési eredmény 90 millió dollárra nőtt, a tavalyi 73 millió dollárról.

Előrejelzés 2006. második negyedévre

  • Pro forma EPS 17-22 cent

  • 5,0-5,2 milliárd dollár árbevétel

Előzetes előrejelzés 2006. évre

  • Pro forma EPS 1,05-1,15 dollár

  • 800 millió – 1 milliárd dollár teljes évi szabad cash-flow
  • A teljes szerződési érték (TCV) 23 milliárd dollár felett
  • 20-20,5 milliárd dollár árbevétel



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek