Connect with us

Hirdetés

technokrata

Végre megszűnik a hetek óta fenyegető Internet Explorer hiba!

Dotkom

Végre megszűnik a hetek óta fenyegető Internet Explorer hiba!

Hamarosan itt a hónap második keddje, ami a Microsoft operációs rendszert használók számára patch-elést jelent.

A Microsoft arról számolt be, hogy a jövő hét kedden kibocsátani tervezett patch-csomag öt sebezhetőséget iktat ki, melyek közül legalább egy kritikus besorolású (lesz). A cég website-ján közzétett információk szerint megjelenik egy kumulatív frissítés is az Internet Explorerhez, amely így végre megszabadul az elmúlt napokban, hetekben többször emlegetett „CreateTextRange” sérülékenységtől. Ennél részletesebben – szokás szerint – nem tájékoztatta a nyilvánosságot a szoftverfejlesztő. Szintén kedden frissül a vállalat Windows Malicious Software Removal Tool névre keresztelt, ingyenesen használható eszköze, amely a számítógépre települt ártalmas kódok észlelésére és eltávolítására szakosodott.

Egy időben a patch-ekkel meg változni az Internet Explorer ActiveX vezérlőket kezelő eljárása is. Erre a szoftverfejlesztő gigász azért kényszerült rá, mert egy vállalkozással már jó ideje tárgyalásokat folytat, bizonyos szabadalmak – Microsoft irányából való – megsértése okán. Redmond kénytelen volt engedni, ez pedig az ActiveX vezérlők működésének változásával jár – egyes oldalak emiatt nem, vagy nem megfelelően jelenhetnek meg a közeljövőben. Azok számára, akik nem tehetik meg, hogy azonnal alkalmazásba veszik az eljárásfrissítést, a Microsoft egy speciális patch telepítését ajánlja, mely két hónapnyi időre letiltja az automatikus frissítés révén mindenképp feltelepülő változásokat.

Természetesen a patch-(ek)ről részletesen be fogunk számolni.

Microsoft veszélyesség-besorolási lista

Kritikus (critical) – Ezt a minősítést akkor kapja egy sebezhetőség, ha anélkül válik kihasználhatóvá (például egy internetes féreg által), hogy ahhoz szükség lenne felhasználói beavatkozásra. Azaz a monitor előtt ülő bárminemű tevékenysége nélkül is kiszolgáltatottá válhat a számítógép.
Fontos (important) – Hasonló körülmények esetén kapja ezt a besorolást egy szoftverben felfedezett hiba, ami annyival „tud” kevesebbet, hogy nem használható ki automatikusan. Egy ilyen sérülékenység kiaknázásához a támadónak rá kell vennie a felhasználót, hogy kattintson egy linkre, megnyisson egy weboldalat, futtasson egy csatolmányt vagy állományt.
Mérsékelten fontos (moderate) – A fentiekbe nem beletartozó hiba.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés