Connect with us

Hirdetés

technokrata

D200 – ahogy a Nikon most ´látja´ a világot

Dotkom

D200 – ahogy a Nikon most ´látja´ a világot

Nehéz helyzetben vagyok, több ok miatt is. Az egyik ok az, – talán a bennfentesek tudják a legjobban -, hogy a Nikon és a Canon között nagyon nagy a jelenlegi verseny, illetve a felhasználók közötti értelmetlen ellenségeskedés, mint az oly közismert videokártya piacon az nVidia és az ATI között. A másik ok pedig, hogy a Terminál nem fototechnikai jellegű szaklap mivolta miatt, jelen cikkemet úgy kéne megírnom, hogy mind a témát felületesen érintő olvasóknak is érdekesség legyen, mind a kategóriát konkrétan használó fotósoknak is segítséget nyújtson. Ezek alapján kérem olvasóinkat, hogy nézzék el nekem, amennyiben – bár a legnagyobb objektivitásra törekszem, és próbálok minden igénynek eleget tenni – nem mindig sikerül a tökéletes egyensúly megalkotása.

Rövid kitekintésem után vágjunk is bele. 2005 őszének első heteiben csillant fel először a fény a Nikon vadonatúj üdvöskéjének kilétéről, a Nikon D200-ról. A gépről, melyről szinte az összes Nikon tulajdonos álmodott. Az is, aki még 4 évvel ezelőtt – az akkor óriási hírnevet szerző – D100-nak a birtokosa, az is aki később a D70-es tulajdonosainak csapatát bővítette, de még néha olyanok is akik jelenleg gondolkoztak D2X vásárlásán, csak pénztárcájuk nehezen engedte őket erre a vágányra. Sajnos köztudott, hogy a Nikon nem olyan sűrűn váltogatja termékeit, mint a konkurens Canon, így ehhez mérten, az új gép bejelentése is meglehetősen sokat váratott magára. A D100 a Nikon első félprofesszionális digitális tükörreflexes gépe volt, ennek ´leváltására´ készült el a D200. A hivatalos bejelentés november 1-én történt meg, az első darabok szállítását pedig december közepére ígérték. És itt jött az első óriási bökkenő. Az első darabok meg is érkeztek szépen a világ különböző pontjaira, de szinte szó szerint az első darabok. Kicsiny hazánkba is alig érkezett gép, és a folyamatos ígérgetések ellenére is óriási késéssel, és alig-alig szálingóztak be a többiek. Jelen pillanatban sem tudják még a megrendelőket sem kiszolgálni a forgalmazók, polcról történő vásárlásra meg úgytűnik néhol még mindig várnunk kell. Ez egy nagyon hibás cselekedet a Nikon részéről, ahol ezt az óriási túlkeresletre fogják, de ez sem magyaráz mindent. Olyan gépről van szó, ahol az ember már nagyon-nagyon megvizsgálja van-e értelme megvenni. Nos, a bejelentéskor meghirdetett specifikációk alapján igen, nagyon igen, persze a valós tényeket a gyakorlat hozza meg, viszont ezzel a több hónapos késéssel, nagyon maga alá ásott az a cég, aki a bejelentéssel szinte egy egész világ szívét megdobogtatta. Emiatt a probléma miatt történt az is, hogy teszt-gépünket a DigitCam Kft-től csak idén február közepén kaparinthattam meg. Mivel a gépről szól a cikk, így elégségesnek éreztem, hogy egy 50mm/f1.8 preferenciájú objektív barátságában került kezembe a gép, így tesztem is ennek a kombinációnak eredménye.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés