Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem lesz ingyen Internet Erzsébetvárosban

Dotkom

Nem lesz ingyen Internet Erzsébetvárosban

A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette az erzsébetvárosi ingyeninternet-pályázatot.

A Közbeszerzések Tanácsának Közbeszerzési Döntőbizottsága határozatában megsemmisítette az Erzsébetvárosi Önkormányzat által a VII. kerület ingyenes lakossági Internet-ellátására kiírt pályázatot és egymillió forint pénzbírság megfizetésére kötelezte az önkormányzatot. A feltételezett szabálytalanságok miatt a UPC Magyarország kérte a Döntőbizottság vizsgálatát. Eljárásában a Döntőbizottság megállapította, hogy az önkormányzat „súlyos jogsértést követett el”, mert pályázati felhívása „nem biztosította a részvételre jelentkezők esélyegyenlőségének biztosítását előíró alapelv érvényesülését, és a felhívás tartalma ezen túlmenően is többszörösen megsértette a közbeszerzési törvény előírásait”.

A Közbeszerzési Döntőbizottság korábban, december 13-án már felfüggesztette a pályázati eljárást a vizsgálata idejére. A most megszületett határozat szerint a VII. kerület közbeszerzési eljárásában közzétett részvételi felhívás öt különböző részében összesen öt ponton sérti a törvényt, ezért „a Döntőbizottság a megállapított jogsértések súlyára, számára és összetettségére tekintettel úgy ítélte meg, hogy indokolt a teljes felhívás megsemmisítése”. A határozat ellen nincs helye fellebbezésnek, esetleg a Fővárosi Bíróságtól lehet peres úton felülvizsgálatot kérni, de ennek nincs halasztó hatálya a határozat végrehajtására nézve.

Határozatában a Döntőbizottság többek között megállapította, hogy a pályázat tárgyaként megjelölt „Internet-szolgáltatás” túlságosan általános fogalmat takar, márpedig a keskenysávú és szélessávú Internet-hozzáférések között jelentős eltérések vannak, így azok árában is jelentős különbségek mutatkoznak. A felhívás továbbá sem a bírálati szempontok, sem az alkalmassági kritériumok körében nem tartalmazza a kívánt Internet-szolgáltatás minőségére vonatkozóan azokat az adatokat, amelyek mentén a jelentkezők alkalmasságát értékelni fogja, és a részvételre jelentkezők nem ismerhették meg az ajánlat benyújtását kizáró paramétereket sem. Sehol sem határozták meg például a minimálisan elvárt adatátviteli sebességet. Ezért nem volt biztosított, hogy a jelentkezők egyenlő eséllyel, megfelelő pályázatot nyújthassanak be. A felhívás az ajánlatok első rangsorolási szempontját is úgy állapította meg a Döntőbizottság szerint, hogy az sérti a jelentkezők esélyegyenlőségét. Ezen túlmenően a Döntőbizottság azt is kifogásolta, hogy az önkormányzat a pályázatok felbontásának időpontját jogsértő módon nem a részvételi határidő lejártának időpontjában határozta meg.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés