Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az APC-nél már tizedik negyedéve kétszámjegyű a növekedés

Dotkom

Az APC-nél már tizedik negyedéve kétszámjegyű a növekedés

2005-ben az APC rekordnak számító, 21%-os nettó eredmény növekedést ért el.

Az American Power Conversion (APC), az IT-infrastruktúra rendelkezésre állását biztosító teljes körű megoldások piacvezető szállítója közzétette a 2005. évre vonatkozó pénzügyi eredményeit. Az APC tavalyi árbevétele 1,98 milliárd dollárt tett ki, ami az előző évhez képest 16 százalékos növekedést jelent.

„Büszkék vagyunk rá, hogy innovatív termékeink, valamint az ügyfeleinknek és partnereinknek nyújtott szolgáltatásaink a negyedik negyedévben is két számjegyű növekedéshez vezettek” – mondta Rodger B. Dowdell Jr., az APC elnöke és vezérigazgatója. „Minden tevékenységi szegmensünkben növekedett a kereslet, de különösen az InfraStruXure termékcsalád 60%-os bevétel-növekedésére vagyunk büszkék. Nagyobb beruházásaink közé tartozik a beszállítói lánc újjászervezése, valamint új termékcsaládok kialakítása. Noha a gyártás költségeit kedvezően befolyásolja a nagy volumen, és a működési költségeinket is jobban ki tudjuk használni, sajnos a gyártási és a beszerzési lánc fejlesztése miatt fellépett rendkívüli költségeink kedvezőtlen hatással voltak az utolsó negyedév bruttó eredményére” – tette hozzá Rodger B. Dowdell, Jr.

2005 október, november és december hónapokban a vállalat árbevétele elérte a rekordot jelentő 578,6 millió dollárt, amely 2004 hasonló időszakához képest 13 százalékos növekedést, a 2005. harmadik negyedévi 512,3 millió dollárhoz képest pedig ugyancsak mintegy 13 százalékos növekedést jelent. Ez megszakítás nélkül a tizedik olyan negyedév, amelyben két számjegyű volt az APC bevételének növekedése. 2005 negyedik negyedévében a nettó eredmény 17,5 millió dollár volt, ami 67 százalékkal alacsonyabb, mint a 2004 negyedik negyedévében realizált 52,8 millió dollár. 2005 negyedik negyedévében a nem GAAP (Generally Accepted Accounting Principles – általánosan elfogadott könyvelési alapelvek) szerint számított nettó eredmény az előző év azonos időszakához képest 29 százalékkal maradt el. 2005 negyedik negyedévére vonatkozó nettó eredmény viszont tartalmazott egy 19,9 millió dollár értékű pótlólagos nyereségadót is. Az ezzel kapcsolatos kiadásokat leszámítva 2005 negyedik negyedévében a nem GAAP szerinti nettó eredmény 37,3 millió dollár volt.

Az APC árbevétele 2005 folyamán rekordösszeget, 1,98 milliárd dollárt tett ki, ez 16 százalékos növekedést jelent a 2004-es 1,7 milliárd dolláros árbevételhez képest. A 2005. évi nettó eredmény 144,1 millió dollár volt, ez 21 százalékos növekedést jelent a 2004-es év 181,5 millió dollárjához képest.

A 2005-ös év nem GAAP szerinti nettó eredménye a korábban említett készpénz-visszahonosítás miatti adónövekedés nélkül 163,9 millió dollár volt, ez az összeg az előző évhez képest 3 százalékos csökkenést jelent.

A Large Systems és a Small Systems üzletágak árbevétele
2005 negyedik negyedéve és az egész év is rekordbevételt hozott az APC Large Systems üzletágnak. Az elsősorban háromfázisú szünetmentes tápegységeket (UPS-eket), APC globális szolgáltatáscsomagokat, valamint az adatközpontok, létesítmények és kommunikációs alkalmazások számára gyártott precíziós hűtési és kiegészítő termékeket tartalmazó Large Sytems üzletág árbevétele 2005 negyedik negyedévében elérte a 143,1 millió dollárt. Ez az összeg az előző év azonos időszakához képest 33 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 43 százalékos növekedést jelent. A Large Systems üzletág árbevétele 2005-ben 429 millió dollár volt, ez 33 százalékkal múlta felül a 2004. évi árbevételt.

Az APC Small Systems üzletága 2005 negyedik negyedévében és a teljes év folyamán is rekord-árbevételt ért el. A Small Systems üzletág szünetmentes tápegységeket, áramellátási és vezérlő termékeket kínál a személyi számítógépek szerverek és hálózatok piacára. Az üzletág negyedik negyedéves árbevétele 413 millió dollár volt, ami 9 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához, illetve 6 százalékos növekedést az előző negyedévhez képest. A teljes év során a Small Systems szektor 13 százalékos növekedést ért el, árbevétele közel 1,5 milliárd dollár volt.

Üzleti kilátások
A vállalat üzleti kilátásaival kapcsolatban Rodger B. Dowdell elmondta: „2005-ben a fejlődésünk üteme körülbelül háromszor olyan gyors volt, mint a globális informatikai piac fejlődése, és ez azt mutatja, hogy sikerült felismernünk és megoldanunk ügyfeleink valódi problémáit. Azon dolgozunk, hogy az APC-t még eredményesebb és még inkább vevőközpontú vállalattá tegyük. Reméljük, hogy hamarosan érezni fogjuk a globális beszerzési lánc, a disztribúció és a gyártás fejlesztésének pozitív hatását. A legfontosabb az, hogy bővítsük az InfraStruXure ügyfélkörét, valamint hogy a jövőben jobban tudjunk profitálni az üzleti sikereinkből.”

Részvény-visszavásárlási program
A vállalat bejelentette, hogy az igazgatótanács olyan részvény-visszavásárlási programot hagyott jóvá, amelynek keretében a vállalat 200 millió dollár értékben vásárolhat vissza APC törzsrészvényeket. A vásárlások a nyílt piacon történnek, piaci és üzleti tényezők alapján. A visszavásárlási program két évig tart, és előzetes bejelentés nélkül bármikor felfüggeszthető vagy megszakítható.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés