Connect with us

technokrata

Megváltás? Kétmagos processzorok egy tábla PC-ben

Dotkom

Megváltás? Kétmagos processzorok egy tábla PC-ben

A Toshiba reméli, hogy az Intel kétmagos lapkái végre elhozzák a régóta várt fellendülést a noteszgépek egy speciális vállfajának, a tábla PC-nek.

Már több alkalommal is beszámoltunk arról itt a Terminalon, hogy a tábla PC, mint mobilplatform, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek elsősorban a magas ár és az alkalmazások alacsony fejlettségi szintje az oka. A Toshiba szerint az Intel legújabb, kétmagos mobilprocesszora segíthet a gondon – legalábbis az elsőn. Ezért a napokban hivatalosan is bejelentette a Portege M400-ast, azt a modelljét, mely noteszgépként és tábla PC-ként is használható.

Az M400-asról korábban is megjelent némi információ, most azonban teljessé vált a kép. A 12,1 colos LCD-vel rendelkező eszköz tömege mindössze 2 kilogramm, és ebben már egy DVD/CD-RW optikai meghajtó is benne van. Az alapkiépítettségű modell egy Core Solo processzort tartalmaz magában; a konfigurációért 1700 dollárt kell kifizetni a tengerentúlon. Az átlagosan 27 wattot fogyasztó chip egyrészt olcsóvá teszi az eszközt magas számítási teljesítmény mellett (legalábbis a hasonló készülékekhez viszonyítva), másrészt egy akkumulátortöltéssel sokáig használható marad, az alacsony energiaigény miatt. Operációs rendszer gyanánt a 2002-ben megjelent Windows XP Tablet PC Edition kiadása fut meg az eszközön.

A gyártó emellett három másik, az üzleti szférának szánt noteszgépet is piacra dobott, melyek a Core Duo mobilprocesszorra alapulnak. A Tecra család A6 és A7 tagja szélesképernyős kialakítással igyekszik a meghódítani vevőket, míg az M5-ös változat a hagyományos, 4:3-as képarányú, 14 colos képátlójú kiépítéssel elsősorban a sokat utazóknak készült. A widescreen notebookok 1150 dolláros induló áron kerülnek forgalomba, az M5-ös ára pedig megegyezik a tábla PC-s modellével.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek