Connect with us

technokrata

Kapsch díjbeszedő rendszer cseheknek

Dotkom

Kapsch díjbeszedő rendszer cseheknek

A Cseh Versenyhivatal (UOHS) jóváhagyta a Kapsch TrafficCom megbízását – a Cseh Köztársaságban a tehergépjárművek elektronikus díjbeszedő rendszerének létesítésére vonatkozó megbízás érvénybe lépett.

A Versenyhivatal hivatalos közleményben erősítette meg, hogy Csehországban a tehergépjárművek elektronikus díjbeszedő rendszerének létesítésére a megbízást a Kapsch TrafficCom kapta. A Kapsch TrafficCom-ot már a múlt év novemberében a kiírás győztesként hirdették ki.

A cseh Versenyhivatal döntése igazolta Erwin Toplak, a Kapsch TrafficCom elnökének előzetes várakozásait: „Meggyőződésünk volt, hogy tökéletes és testre szabott ajánlatot dolgoztunk ki a cseh díjbeszedő rendszer megvalósítására. Lényeges volt számunkra, hogy minden helyi törvényt és rendelkezést a lehető legpontosabban vegyünk figyelembe, és az összes állami követelményre tekintettel megfelelő gondossággal dolgozzuk ki a megoldást. Természetesen e rendkívül komplex kiírás esetében is hasznunkra vált az elektronikus díjbeszedő rendszerek területén szerzett évtizedes tapasztalatunk. A projektjeinket világszerte a megadott határidőre valósítottuk meg, rendszereink teljesítménye a szerződéses követelményeket rendre meghaladta- ez az általunk alkalmazott megoldások minőségéről tanúskodik.”

A vesztes versenytársak kifogásaikat a legfelső és egyben utolsó fellebbviteli fokon nyújthatják be. Cseh jogászoktól származó információ szerint erre 10 napos határidő áll rendelkezésre, s a fellebbezésre további 30 napon belül válaszol az UOHS elnöke. A szerződés aláírására a 10 napos határidő lejárta után, illetve új kifogások benyújtása esetén, további 30 nap múlva kerülhet sor. „Megítélésünk szerint a kifogások és az ezekkel kapcsolatos média-nyilvánosság arra irányul, hogy a kizárt ajánlatok hiányosságairól a figyelmet elterelje és a projekt megkezdését késleltesse, így végső soron az állam bevételektől esik el” – mutatott rá Karel Feix, a prágai Kapsch Telecom ügyvezetője.

A tehergépjárművek elektronikus díjbeszedő rendszerének indítását Csehországban 2007. január 1-jére tervezik – a cseh szakasz hossza az első ütemben kereken 970 km lesz, a másodikban kb. 1100 km autópályát és gyorsforgalmú utat ölel fel.

E projekt megvalósítását a Cseh Köztársaságban a Kapsch számos helyi alvállalkozó bevonásával végzi – mint pl. a Stavby silnic a ľeleznic, a.s. (SS®), egy jónevű építőcég, aki előreláthatólag az infrastruktúra kialakítását végzi, vagy a Československa obchodní banka, a.s (ČSOB); összességében a projekt 60 %-át cseh cégekkel valósítják meg. A konzorciumban önállóan képviselteti magát a PVT. a.s., egy klíringgel és informatikával foglalkozó cseh cég.

A helyi partnerekkel való szoros együttműködés a Kapsch TrafficCom számára a világot behálózó projektjeinél kiemelt jelentőségű, hiszen fontos támogatást jelent a projekt megvalósításában és erős helyi értékteremtést generál az adott országban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek