Connect with us

technokrata

Egészségesebb számítógép-használat

Dotkom

Egészségesebb számítógép-használat

Kimagasló érdeklődés jellemezte az egészségesebb iskolai számítógép-használatot célként kitűző pályázatot.

A HP Magyarország és az Egészséges Településekért Alapítvány közös, az ´Egészséges iskolai számítógépes környezet´ címen meghirdetett pályázatára rekordmennyiségű, közel 130 pályázat érkezett be. A kiírás tizenhat győztes középiskolája egyenként mintegy félmillió forint értékű HP Intel szerverhez juthatott hozzá.

Az elmúlt évek során, a HP Magyarország immár hagyományosnak számító középiskolai szerverpályázatának köszönhetően számos középfokú oktatási intézményhez került modern számítástechnikai eszköz. Az Egészséges Településekért Alapítvánnyal 2005. októberében közösen meghirdetett felhívásban arra kérték a pályázatot kiírók a szakképzést nyújtó középiskolákat, hogy írják le, milyen egészségügyi megfontolások alapján alakították ki, illetve tervezik kialakítani iskolájuk számítógépes tantermi környezetét.

Tekintettel arra, hogy a diákok és tanáraik többsége tanítási időben, de azon kívül is jelentős mennyiségű időt tölt számítógép előtt, a helytelen testtartás, vagy éppen az ergonómiai szempontok követelményeinek figyelmen kívül hagyása komoly egészségkárosodáshoz vezethet. Az egészséges iskolai környezet kialakítása, ide értve a számítógépes munkaállomásokat is, mindannyiunk közös felelőssége és érdeke.

A nyertes pályázatok között szinte kivétel nélkül szerepet kapott számítógépes terem méretének kellő kiválasztása, a természetes fényekre való koncentrálás, a klimatizálás, de nem volt ritka a diákoknak kötelezővé tett testgyakorlatok sem. Volt pályázat, mely azzal tűnt ki a többi közül, hogy külön figyelmet fordított még a padlózat színére is, hogy az ne fényes felületű legyen, hisz ezzel is csökkentik a szemfárasztó csillogást.

A Pályázat Értékelő Bizottság elsősorban az anyagok szakmai tartalmát, a témakör komplex értelmezésének fokát és a bemutatás minőségét vizsgálta. A pályázatok között ugyanakkor előnyt élveztek azok, amelyek az egészségkárosodás kockázatának minimalizálását szolgáló iskolai elképzelések mellett kitértek a diákok téma iránti fogékonyságának növelésére is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek