Connect with us

technokrata

A HP-é az első hely a nemzetközi UNIX-, Windows- és Linux-szegmensben

Dotkom

A HP-é az első hely a nemzetközi UNIX-, Windows- és Linux-szegmensben

A HP versenytársainál nagyobb mértékben növelte globális szerverértékesítési árbevételét. A világszerte eladott szerverek számát tekintve a vállalat immár 14. negyedéve az élen áll. Magyarországon is a piacot meghaladó ütemben nőttek a HP eladásai.

Az IDC által közzétett, idei harmadik naptári negyedévre vonatkozó adatok szerint a HP minden jelentősebb versenytársánál nagyobb forgalomnövekedést produkált a globális szerverpiacon.

A vállalat a három fő operációs rendszert (Windows, Linux és Unix) futtató szerverek eladásából származó árbevételt együttesen illetve külön-külön figyelembe véve egyaránt a globális piac első számú szállítója – az értékesített szerverek több mint 95 százaléka e három rendszer valamelyikét futtatja, és a piaci összforgalom 80 százaléka ilyen modellek eladásából származik.

Emellett a HP az x86-os szerverek, az x86-os blade-szerverek és az Intel Itanium 2 (EPIC)-alapú szerverek szegmensében is erőteljesen (szám szerint 22,7, 64,9 és 74,6 százalékkal) növelte árbevételét 2004 és 2005 harmadik negyedéve között.

„E számok tanúsága szerint továbbra is jól teljesítettünk és megőriztük lendületünket a teljes szerverportfolióban. Különösen a nagy húzóerőt képviselő HP Integrity és HP BladeSystem szerverek szegmensében értünk el figyelemreméltó eredményeket” – nyilatkozta Mark Hudson, a HP nagyvállalati szerver- és tárolómegoldások üzletágának marketingért felelős alelnöke. „Eredményeink jól tükrözik az általunk kínált értéket és ügyfeleink termékeinkbe vetett bizalmát. Egyetlen más szállító sem büszkélkedhet ilyen jó teljesítménnyel az összes vezető operációs rendszer és a szabványos architektúrák területén.”

Az IDC jelentésének további fontos megállapításai:

  • Az IBM-et és a Sunt egyaránt megelőzve, összesített UNIX-árbevétel szempontjából a HP lett a piac első számú szállítója.

  • Mind a linuxos szerverek összesített árbevétele, mind pedig eladott darabszáma alapján a HP végzett az élen, az x86-alapú Linux oprendszeres szerverek árbevételét vizsgálva megőrizte, volumenét tekintve pedig visszaszerezte első helyét.
  • A vállalatnak a Windows szerverek piacán is sikerült megőriznie forgalom és eladott darabszám szerinti első helyét – 2004 és 2005 harmadik negyedéve között az árbevételt tekintve jobban teljesített a piaci átlagnál. A HP-nak sikerült részesedést elhódítania az IBM-től és a Delltől is. E cégeknek zsugorodott az árbevétel alapján számított piacrésze.
  • Az Itanium 2-alapú HP Integrity szerverek eladott darabszám és forgalom szempontjából egyaránt első helyen állnak a globális piacon, míg az EPIC szerverekből származó árbevétel 74,6 százalékkal nőtt a 2005 harmadik negyedévét megelőző 12 hónapban.
  • Az x86-os szerverek piacán eladott darabszámot illetve elért árbevételt tekintve is megint a HP volt az első. Árbevétele gyorsabban nőtt a piaci átlagnál, és piaci részesedést hódított el az IBM-től és a Delltől. A HP ProLiant szervercsalád immár 37. negyedéve őrzi piaci részesedés szerinti első helyét ebben a szegmensben.
  • Az x86-64 alapú szerverek piacán a HP – eladott darabszám és árbevétel szerint is – őrzi első helyét. A ProLiant szervercsalád modelljeiből 24-szer annyit vásároltak, mint a Sun megfelelő modelljeiből. Az AMD Opteron-alapú szerverek gyorsan bővülő szegmensében a HP az értékesítési volument és az árbevételt tekintve is több mint kétszer akkora növekedést produkált, mint a következő legnagyobb szállító.

Magyarországon a HP a piacét meghaladó mértékben nőtt ezen a területen. Mindenképpen említésre méltó, hogy a HP megtöbbszörözte az x86-64 processzorarchitektúrára épülő szerverek eladásait, köszönhetően az AMD Opteron processzorokkal szerelt modellek különösen jó szereplésének. Külön említést érdemel az Opteron-alapú ProLiant DL585 szerver, amely Intel Xeon-alapú vetélytársait megelőzve az utóbbi időszakban immár hazánk legnépszerűbb négy utas szerverévé vált.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek