Connect with us

Hirdetés

technokrata

Világszerte újdonságnak számító technológia Magyarországon

Dotkom

Világszerte újdonságnak számító technológia Magyarországon

Citrix Solutions Konferencia: itt a várt „egydobozos megoldás” az IBM-től.

A számítástechnika fejlődése újabb mérföldkőhöz érkezett a 64-bites x86 processzor technológia eredményeként. Az IBM BladeCenter 64-bites architektúrája a megfelelő 64-bites Windows és Citrix szoftver elemekkel a standard 32-bites Windos2003 szerverhez képest 50-70, míg a 2000-es platformhoz viszonyítva 200-300 százalékos kapacitásbővülést tesz lehetővé a kiszolgált felhasználók számában. Az új technológiát Magyarországon a Polygon Informatikai Kft. mutatta be.

Az informatikai infrastruktúra egyszerűsítése nemcsak gazdasági kényszer, de annak biztonságát, rendelkezésre állását is javítja. Ráadásul egy átláthatóbb, kevesebb elemből felépülő rendszert sokkal könnyebben lehet új célok szolgálatába állítani. A gyors változás képessége pedig önmagában piaci előnyt jelent a gazdaság szinte minden területén.

A fentiek szem előtt tartásával a szakemberek már jó ideje az „egydobozos” megoldásra vártak, ami a lehető legegyszerűbben, amolyan „all in one” módon, minden szerver feladatot külső perifériák nélkül, önmagában képes megoldani. Ezt a 64-bit-es technológia térnyerése, illetve az ezt kiaknázni képes operációs rendszer megjelenése tette lehetővé. Az IBM penge kialakítású szerverrendszerével, a BladeCenter termékkel elérte az integráltságnak azt a szintjét, amely a kiszolgáló együttesek működéséhez általánosan szükséges kommunikációs hálózati, tároló-hálózati, tápellátó, felügyeleti és konzol eszközöket is magában foglalja.

Az IBM BladeCenter nem csupán szervereket, de egy teljes szerver-farmot egyesít magában. A keretrendszer ideális egy olyan szerver-együttes kialakítására, melyben az egyes penge-szerverek FC vagy iSCSI SAN hálózatról töltik az operációs rendszert. Ez a megoldás – több más előnye mellett – jóval előnyösebb helykihasználást és egyszerűbb architektúrát eredményez.

Eddig az egy szervergépen kiszolgálható terminálok számát szinte minden esetben a felhasználói célra biztosítható memória határozta meg. Ez a standard Windows-szerver változat esetében 2GB volt. Ugyanez a 64-bites standard változatnál 32GB. A memóriahatárok kitágulása és a teljesítménynövekedés a 32-bites Windows2003 szerverhez képest 50-70 százalékkal több felhasználó kiszolgálását teszi lehetővé egy szerveren. Windows2000 platformhoz viszonyítva 200-300 százalék is lehet a növekmény. Egy általános irodai alkalmazáskörnyezet (szövegszerkesztés, táblázatkezelés, levelezés, böngészés, terminál-alkalmazások) igényét tekintve a 32-bites rendszerben is ki tudtunk szolgálni 40-80 felhasználót egy szerverről. Most ez a tartomány 60-120 körülire becsülhető. Ez azt is jelentheti, hogy egy 14 szerverrel teletöltött BladeCenter keret 800-1200 egyidejű felhasználó mellett még kiegészítő alkalmazások (File, Web Service) futtatására is alkalmas. Ez egy közepes (hazai értelemben már inkább nagy-) vállalat teljes informatikai rendszerét, vagy annak nagy részét teszi ki.

A bevezetőben azt írtuk, hogy egy dobozban. Ez jelenleg csak logikailag igaz, mert az IBM BladeCenter 7 rackegység méretén túl általában egy – pillanatnyilag fizikailag külön „dobozban” lévő – 3 egység magas lemezes tároló is a rendszer része. Azonban – az IBM ígérete szerint – nemsokára már iSCSI tároló pengét is illeszthetünk a rendszerbe, mellyel valóban egy dobozon belül valósulhat meg a szerver-, tároló- és alkalmazás-konszolidáció is.

A világszerte újdonságnak számító technológiát Magyarországon a Polygon Kft. mutatta be a közönségnek, első alkalommal 2005. november 17-én, a Corinthia Grand Hotel Royalban rendezett Citrix Solutions Konferencián.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés