Connect with us

Intel: 50 millió dollár Közel-Kelet és Törökország számára

Dotkom

Intel: 50 millió dollár Közel-Kelet és Törökország számára

Az Intel 50 millió dolláros kockázati tőke alapot hozott létre a közel-keleti régió és Törökország számára. Az Intel Capital Közel-Kelet és Törökország Alap célja a helyi innovációk felpezsdítése és az IT szektor folyamatos növekedésének biztosítása.

Az Intel Corporation bejelentette, hogy egy 50 millió dolláros kockázati tőke alapot hozott létre, amely a technológiai vállalatok hardver, szoftver és szolgáltatás fejlesztését segíti a közel-keleti régióban és Törökországban. Craig Barrett, a vállalat elnökének a régióban töltött egy hetes látogatása során tett bejelentése egyike az Intel széleskörű régiós tevékenységeiről szóló eseményeinek. Az Intel Capital az Intel kockázati tőke beruházási programja, amely hardver, szoftver és szolgáltató cégekbe invesztál, többek között számítástechnikával, hálózatépítéssel és vezeték nélküli kommunikációval foglalkozó vállalatokba. 1991 óta az Intel Capital 4 milliárd dollár értékű beruházást vitt véghez a világ több mint harminc országában, megközelítőleg 1000 vállalatot érintően.

„Az Intel Capital Közel-Kelet és Törökország számára létrehozott 50 millió dolláros kockázati tőke alapja ösztönzi a technológiai innovációt és biztosítja az IT szektor folyamatos fejlődését ebben a feltörekvő térségben” – mondta Arvind Sodhani, az Intel Capital elnöke. „Célunk, hogy vállalati beruházásaink felgyorsítsák a technológia elsajátítását és előmozdítsák a páratlan és innovatív technológiák fejlesztését, és lehetőség nyíljon a megfelelő mértékű terjesztésre.”

„Az Intel Capital már egy ideje jelen van a régióban és bebizonyosodott, hogy számottevő kereslet van a szélessávú és mobil szolgáltatások, vállalati megoldások, digitális egészségügy és más területeket érintő újabb és újabb technológiákra” – mondta Sodhani. „A kereslet növekedése és a vállalkozói tevékenység jelentős fellendülésének együttese is jelzi, hogy megfelelő az alkalom a beruházásokra egy olyan régióban, ahol a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságai találhatóak” – folytatta.

Az alap olyan vállalatokba fog invesztálni, amelyek jól kiegészítik az Intel technológia és platform kezdeményezéseit, tovább erősítik az IT szektort a régióban, valamint tovább bővítik az Internet lefedettséget a térségben. Ezzel az alappal az Intel Capital a hardver, a szolgáltatások (többek között a szélessávú és mobil vezeték nélküli megoldások, mint például a WiMAX technológia), helyi tartalomfejlesztők és szolgáltatók, a digitális egészségügy megoldásai, más számítástechnikai szolgáltatások és szoftver megoldások fejlődését kívánja segíteni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

mobilfoto_kiallitas_budapest_19

Esemény

Mobilfotó-kiállítás perui portrékból

2019. augusztus 19. hétfő
casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő
Honor20Pro
LG IFA díjnyertes termékek 2019

Kütyük

2019-2020 legjobb prémium OLED TV-je

2019. augusztus 18. vasárnap
mr-george-zhao-president-of-honor-at-the-honor-vision-china-launch_web

Smart-TV

A Honor teljesen újraértelmezi a Smart-TV fogalmát

2019. augusztus 17. szombat

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő