Connect with us

Hirdetés

technokrata

2005. évi Üzleti Etikai Díj az OKI-nak

Dotkom

2005. évi Üzleti Etikai Díj az OKI-nak

Az OKI Systems Magyarország Kft. nyerte a 2005. évi Üzleti Etikai Díjat.

Az OKI Systems Magyarország Kft. a 2005. évi Üzleti Etikai Díj nyertese. Az öt éves múlttal rendelkező díjat minden évben három magyarországi székhelyű cég érdemelheti ki. Három kategóriában indulhattak a pályázó cégek: multinacionális vállalat, hazai vállalat és KKV.
László Ervin professzor, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a Piac és Profit Magazin főszerkesztője által létrehozott díj célja, hogy a hazai gazdasági szereplők körében a társadalmi felelősségvállalás gondolkodásmódja és az etikus üzleti magatartás minél szélesebb körben terjedjen el.

Az alapítók felkérésére gazdasági szervezeteket tömörítő szövetségek, kamarák és érdekképviseleti szervezetek tagságának köréből választottak jelölteket az Üzleti Etikai Díjra (IVSZ, VOSZ, Amcham, Joint Venture Szövetség, HBLF, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, BAZ Megyei KIK, Hajdú-Bihar Megyei KIK).

Siófokon, az E-Magyarország, e-kormányzat 2005. elnevezésű konferencia díjátadó gáláján részt vettek a hazai közélet jeles képviselői és azok a személyek, akik sokat tesznek azért, hogy a magyar vállalatok számára nagyobb szerephez jusson a társadalmi felelősségvállalás. A pályázatokat a Budapest Klub magyar kuratóriumi tagjaiból, valamint az előző évek nyerteseiből összeállított zsűri értékelte. Korábbi években olyan vállalatok, mint a Richter Gedeon Rt., az Ericsson Magyarország Kft., a Pannonplast Rt., a Siemens Rt. bizonyultak a díjra érdemesnek.


Háttérinformáció
A „Multinacionális vállalat” kategóriában az OKI Systems Magyarország Kft. által elnyert Üzleti Etikai Díjról.

Az OKI márkanév hallatán mindenkinek a nyomtatás jut eszébe, a nyomtatásról, pedig a rengeteg elhasznált papír. Az OKI által kifejlesztett technológia pontosan ezt a problémát kívánja orvosolni: az ügyfelek minden nyomtató mellé megkapják az OKI saját fejlesztésű szoftverét, amely a nyomtatópapír és a nyomtatási felület legracionálisabb felhasználását segíti ezáltal csökkentve a felesleges papírhasználatot.

Nagy kihívást jelent az elhasznált nyomtató-kellékanyagok kezelése. Az OKI az ún. nyomtató kellékanyagvisszavételi program keretében sikeresen harcol a környezet felesleges terhelése ellen. Az irodákban, kereskedőknél gyűjtődobozokat telepítettek, ahová ügyfeleik elhelyezhetik a használt patronokat, melyeket később visszaszállítanak. A használt tonerek és hengerfejek visszajuttatását gazdaságilag is ösztönözik azáltal, hogy a későbbi vásárláskor beszámítják azok értékét.

Az OKI termékei előállítása során maradéktalanul tudja érvényesíteni környezetvédelmi szempontjait: a Zero Emission (nulla kibocsátás) a termelési folyamat egyik vezéreleme, mely során minimalizálják légköri és szennyvíz kibocsátást, és a képződő hulladék mennyiségét is folyamatosan csökkentik. A hulladék 99%-át újrahasznosítják, azaz 1% alatt tartják a lerakott hulladék mennyiségét.

Az OKI progresszív, környezettudatos gondolkodásmódja nem hagyta érintetlenül az iparág többi szereplőjét sem. A környezet megóvása komoly elvárás, melyet mára a versenytársak sem hagyhatnak figyelmen kívül. Az OKI különösen büszke arra, hogy az iparági környezetvédelem mércéjévé az OKI által bevezetett magas elvárások váltak, melyek nélkül ma már nem képzelhető el korszerű nyomtatási rendszer.

A globális felmelegedés vagy más környezetrombolás megelőzése érdekében az OKI a Föld természetes környezetének megóvását tette egyik legfontosabb vállalatvezetési alapelvévé. Az OKI valamennyi üzeme (Takaszakiban, Fukusimában, Thaiföldön és az Egyesült Királyságban) megszerezte a környezetvédelem nemzetközi szabványaként elismert ISO 14001-es tanúsítványt. Környezetbarát termékeket kínálnak – olyanokat, amelyek takarékosan bánnak az energiával, minimalizálják az anyagfelhasználást és újrahasznosításuk könnyen megvalósítható.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés