Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az Asus első környezetbarát notebookja

Dotkom

Az Asus első környezetbarát notebookja

A tajvani cég bejelentette az első olyan ultraportable kategóriába tartozó noteszgépét, amely teljesen ólom- és halogénmentes anyagokból készült.

Nem könnyű egy elektronikai eszközt környezetbaráttá tenni: a nehézfémek javát ugyan már sikerült száműzni az évtized elejére a számítógépekből, ám a forrasztásokhoz szükséges ólom sokáig tartotta magát. Persze semmi sem lehetetlen; arra, hogy készíthető ólommentes noteszgép, most az Asus szolgáltat példát (korábban a Dell és a Fujitsu mutatott be a környezetet kevésbé megterhelő PC-ket). Legújabb, U5-ös modellje ugyanis jóval környezetbarátabb kialakítású, ami annak is köszönhetően, hogy a mérnökök kihagyták a halogénszármazékokat is a hordozható számítógépből.

Maga az eszköz – amint azt már a bevezetőben is említettük – a kompakt típusok családjába tartozik: kijelzőjének képátlója mindössze 12,1 col. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy az U5-ös mindössze 1,4 kilogrammot nyom a mérlegen. Más kompromisszumot nem nagyon kötött a gyártó: a Centrino alapokra építkező notebook a ma kapható legnagyobb teljesítményű Pentium M processzort foglalja magába, és mind a 802.11g, mind a Bluetooth vezetékmentes hálózati szabványokat támogatja.

Az alapértelmezett konfiguráció 512 MB-nyi operatív tárat tartalmaz, ez azonban akár még egyszer ennyire tovább bővíthető. Három USB és egy Firewire port, valamint egy multiformátumú memóriakártya-leolvasó tartozik még az U5-öshöz, melynek ára egyelőre nem ismert.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés