Connect with us

Mire volt jó a Sulinet?

Dotkom

Mire volt jó a Sulinet?

Interjú az utca emberével a Sulinetről.

A számtalanszor módosított Sulinet program megosztja a közvéleményt. Sokak számára hasznos volt, van aki pedig nem is tudja mi az. Mondd el véleményed te is a fórumunkban!

Tóth Diána (pedagógus – 30 éves) – Köszönöm, éltem a lehetőséggel, sőt, az utolsó napon gyorsan vettem egy monitort is. Mivel a budapesti üzletekben nem kaptam, Nyíregyházáig utaztam érte. Hasznosnak tartottam, és sajnálom, hogy változtattak rajta.

Rácz Károly (vállalkozó – 27 éves) – Kényszervállalkozó vagyok, minimálbérrel bejelentve – így nem éri meg a sulinet, áfás számlára veszek minden elektronikai kütyüt. Emiatt érdemben nem is foglalkoztam a programmal, fogalmam sincs, mire is volt jó valójában.

Bálint Gábor (egyetemista – 24 éves) – Soha nem éltem a sulinet adta lehetőséggel. Egy nagyon rosszul felépített programnak tartom. Ebből a rengetek pénzből több száz számítógépet lehetett volna vásárolni a valóban rászoruló gyerekeknek, iskoláknak. Így viszont az a réteg járt jól, akinek amúgy is tellett volna rá. A diákok számára hasznos volt, de a többitől sajnálom a sokezer forintos támogatást.

Jakab Tibor (eladó – 35 éves) – Egyszerűen nem értem, hogy lehetett így módosítani a sulinetet. Nem fogom a jó kis gépemet kidobni, viszont az idő múlásával és a technika előrehaladtával szükségem volna új processzora, nagyobb vincseszterre, stb. Ráadásul kétévente ezek a vasak bedöglenek. Új monitort is vettem volna, mert a régitől kifolyik a szemem. Csalódott vagyok.

Kiss Dávid (sportoló – 22 éves) – Számomra nagyon bonyolultan tűnik a rendszer, ráadásul nem szeretném, ha a nevem valahol, valamelyik állami szervnél vagy minisztériumban megjelenne – legyen szó akár csak egy számláról. Aztán meg jön a szoftverrendőrség, hogy ha már van gépem, ugyan mi fut rajta…



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

mobilfoto_kiallitas_budapest_19

Esemény

Mobilfotó-kiállítás perui portrékból

2019. augusztus 19. hétfő
casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő
Honor20Pro
LG IFA díjnyertes termékek 2019

Kütyük

2019-2020 legjobb prémium OLED TV-je

2019. augusztus 18. vasárnap
mr-george-zhao-president-of-honor-at-the-honor-vision-china-launch_web

Smart-TV

A Honor teljesen újraértelmezi a Smart-TV fogalmát

2019. augusztus 17. szombat

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő