Connect with us

technokrata

Hibák a Quicktime-ban

Dotkom

Hibák a Quicktime-ban

Az Apple Computer által fejlesztett médialejátszó több hibától is vérzik.

A szoftver 6.5.2 és 7.0.1 Mac OS X-re írt változatai, illetve néhány Windows-os kiadás van veszélyben. A dán, IT-biztonsággal foglalkozó Secunia pénteki jelentésében a sebezhetőségeket magasan kritikusnak sorolták be. Az egyik hiba révén ugyanis – egy sikeres behatolást követően – szolgáltatás-megtagadásra irányuló támadás vitelezhető ki a felhasználó PC-je ellen. Azaz a támadó elérheti a szoftver összeomlását, mondta Thomas Kristensen, a Secunia képviseletében. A másik három sérülékenység pedig távolról való kódfuttatást tesz lehetővé, áll a közleményben.

Az Apple a hibák kiiktatása végett elérhetővé tette a Quicktime legfrissebb, 7.0.3-as változatát – ez mind a négy hibától mentes médialejátszást ígér az internetezők számára. A korábbi, 7.0.1-es kiadás egyébként még júniusban született meg, és az is hibajavításokat hozott a felhasználók számára – úgy tűnik azonban, nem eleget.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek