Connect with us

technokrata

Új B(e)agle féregvírusok terjednek

Dotkom

Új B(e)agle féregvírusok terjednek

A VirusBuster Zero-Hour Outbreak Protection technológiája már a támadás első perceiben felismerte a Bagle rohamosan terjedő új variánsát, a Bagle.EJ és a ma megjelent Beagle.EM trójaiakat.

A VirusBuster levelezésvédelmi termékeibe nemrég integrált, a világon szinte egyedülálló technológia már a vírusadatbázis frissítés kiadása előtt, gyakorlatilag a támadás első perceiben védelmet nyújtott az új károkozó ellen. „A Bagle.EJ tegnapi, valamint a Bagle.EM mai felbukkanásakor, a legtöbb konkurensünket megelőzve adtuk ki a károkozót felismerő vírusadatbázis frissítésünket.” – nyilatkozta Agócs Péter, a VirusBuster fejlesztési igazgatója.

„A Zero-Hour Virus Outbreak Protection már a támadás első perceitől, az adatbázis frissítés kiadásáig is védelmet biztosít felhasználóinknak, ugyanakkor szakembereinknek is segítséget nyújt abban, hogy a lehető leghamarabb megkezdhessék a vírus feldolgozását, valamint az új vírusadatbázis kiadását”- mondta Agócs Péter.

Zero-Hour vírusvédelmi technológia
Az IDC – független kutató cég – által kiadott tanulmányában úgy jellemezte az új technológiát, mint “a jelenleg leggyorsabb védelmi módszert az új támadások kivédésére”. A technológia segítségével gyakorlatilag megszüntethető a korai sérülékenységi szakasz, mely alatt felhasználók milliói fertőződhetnek meg. A Zero-Hour – az internet forgalmát vizsgálva – felismeri a tömeges támadásokat, így órákkal azelőtt védelmet biztosít a felhasználók számára, hogy az első adatbázis frissítések megjelennének. Emellett felgyorsítja az adatbázis kiadást, mivel az új fenyegetésekről azonnal riasztja a vírusvédelmi gyártót.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek