Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb ´dot com´ lufi a láthatáron?

Dotkom

Újabb ´dot com´ lufi a láthatáron?

2000. márciusában az amerikai részvénytőzsde technológiai papírokat tömörítő indexe, a Nasdaq elérte csúcspontját, majd látványosan összeomlott. Hasonló jelenséggel lehet számolni a közeljövőben is?

A ´90-es évek végén a befektetők olyan cégek részvényeit kezdték vásárolni, amelyeknek legfőbb tevékenységi területük az Internet, és bevételük többsége is onnan származik. Hamarosan a részvények piaci ára az egekbe szökött (egy év alatt 256 százalékot emelkedett), és ezt olyan hanyatlás követte, mely több nagyobb „dot com” céget is magával sodort, ilyen volt a garden.com, a pets.com és a mothernature.com.

Azóta a helyzet normalizálódott, az árfolyam visszatért a megszokott és stabil kerékvágásba.

Az Internet átalakulóban van: a legújabb kezdeményezések és programok az információk megosztásának és elérésének új fejezetét nyithatják meg, melyek új szolgáltatások és üzleti megoldások megjelenését fogják előmozdítani. Ennek a jelenségnek, melyet „Web 2.0”-nak is szoktak nevezni az egyik tulajdonsága, hogy inkább attitűd, mint technológia. Vagyis nem lehet utolérni az eszközökben. A gyors Internet-kommunikáció és dinamikusan fejlődő technológia lehetővé teszi a felek közötti egyre hatékonyabb együttműködést, sőt automatizálhatja üzleti cselekvéseiket, és ez ismét nagy számú befektetőt vonz erre a területre.

Az amerikai kockázati tőke befektetéssel foglalkozó vállalatok beruházási hajlandósága a szektorba évről évre emelkedik. A Thomson Venture Economics jelentése szerint, míg az érdeklődés a „dot com” cégek iránt nő, addig az amerikai kockázati tőke befektetések száma ezekbe a vállalkozásokba csökken. A finanszírozásuk is hasonlóképpen alakult, a cégnél az idei második negyedévi 6,07 milliárd dollárról, a harmadik negyedévben 5,26 milliárd dollárra esett vissza, ám ez így is 13 százalékkal meghaladja az egy évvel ezelőtti értéket.

„Az elmúlt 12 negyedévben a befektetések 4 és 6 milliárd dollár között mozogtak, így ebben az idei harmadik negyedévben pont ezen sáv közepén állunk.” – mondta Mary MacDonald a Venture Economics alelnöke. A cég a harmadik negyedévben telekommunikációs vállalatokba 605 millió, szoftverfejlesztésbe pedig 1 milliárd dollárt fektetett be.

Az amerikai kockázati tőke befektetéssel foglalkozó üzletágnak a szándéka, hogy beruházásuk meghaladja a 23 milliárd dollárt, mely az elmúlt négy év legjelentősebb finanszírozási összege, de így is négyszer kevesebb, mint 2000-ben volt.

„Következetesség és kiszámíthatóság jellemzi a piacot, amely bizalomra ad okot.” – fejtette ki Michael Greely, a bostoni IDG Ventures munkatársa. Összességében a befektetési társaságok bizakodóak a számokat illetően, de vajon fognak-e önmérsékletet tanúsítani, ha a piac fellendülőben van?



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés