Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Sense/Net újra a Fast 50 listán

Dotkom

A Sense/Net újra a Fast 50 listán

A leggyorsabban növekedő közép-európai technológiai vállalatok.

Üzleti eredményeinek elismeréseként a Sense/Net Kft. 2005-ben a 26. helyen szerepel a Deloitte által összeállított közép-európai Technology Fast 50 listán, amely a cégek által öt év alatt elért százalékértékben kifejezett évi árbevétel-emelkedés számításán alapul.

A 2000 és 2004 között elért bevételek alapján a Sense/Net az elmúlt öt évben 259% árbevétel-növekedést ért el, mely a magyar indulók között a második helyre emelte a vállalati portálok építésével és bevezetésével foglalkozó vállalatot.

„A növekedésben főszerepet kapott a Sense/Net Portal Engine 5.5 licencek jócskán megnövekedett értékesítése, mely az utóbbi két évben a cég árbevételének csaknem 30 százalékát tette ki. Ezen kívül több új ügyfelet szereztünk a versenyszférában, valamint visszatérő ügyfeleink aránya is jelentős” – mondta Bíró Tamás a Sense/Net marketingigazgatója.

A Fast 50 lista negyven olyan céget sorol fel összeállításában, melyek árbevétele az elmúlt öt éves időszak első évében minimum 50 ezer euró volt. A Rising Star kategóriába az a tíz leggyorsabban növekvő technológiai cég kerülhet be, melyek kevesebb, mint öt, de legalább három éve alakultak és az elmúlt három év első évének árbevétele minimum 30 ezer euró volt.
Összesítésben az első helyet idén a lengyel Pro Futuro nyerte el 22.102%-os növekedésével. A listára került magyar cégek közül az első helyet a Kirowski Rt. szerezte meg 487%-os növekedésével, mely összesítésben a 12. helyre volt elég. A Rising Star kategória első helyét egy magyar cég, az Assocom Kft. szerezte meg.

Az idei Fast 50 listára a nevezők közül összesen öt ország került fel: Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Lettország.

A Fast 50-ről
A Fast 50 program 1995-ben indult útjára a kaliforniai Szilikon-völgyből. Kevesebb, mint 10 év alatt a program már kilenc országban, és a közép-európaihoz hasonló nemzetközi régiókban van jelen, valamint további 19 különböző program létezik az Egyesült Államokban is.

A Fast 50 közép-európai programja az ötven leggyorsabban növekvő technológiai vállalatot mutatja be a régióban. A versenyen a következő 16 ország vehet rész a régióból: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Csehország, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Moldávia, Lengyelország, Románia, Szerbia-Montenegró, Szlovákia és Szlovénia.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés