Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szakmai összefogás a biztonsági kultúra elterjesztéséért

Dotkom

Szakmai összefogás a biztonsági kultúra elterjesztéséért

Ma indult útjára a Kockázat Magazin, amelyben a hazai működési kockázatmenedzsment és IT biztonság szakma legjobbjainak írásai jelennek meg.

Már hat éve annak, hogy az ENSZ október második hetének szerdáját a katasztrófa elleni védekezés világnapjává nyilvánította. Ezt a napot választották a Kockázat Magazin első számának debütálására is; a lap a humán kockázatokról és ezek kezeléséről szól. Ezek a Gartner Group becslése szerint a jogosulatlan adathozzáférésekhez 70%-ban járul hozzá, míg az összes többi tényező csak a 30%-ot teszi ki.

A Kockázat Magazin különös összefogás eredményeként indul el, mert abban a hazai működési kockázatmenedzsment és IT biztonság szakma szereplőinek írásai jelennek meg. A szerzők a szállítói és a megrendelői oldalt ugyanúgy képviselik, mint a különböző felügyeleti szerveket és szakmai szervezeteket.

„Egy éve, hogy megvettük az CARISMA-t, amely az első hazai fejlesztésű működési kockázat menedzsment rendszer, amely támogatja a működési kockázatok felmérését, biztonsági intézkedések megtérülés számítását éppúgy, mint a törvények által is előírt üzletmenet folytonossági és katasztrófa helyreállítási tervek elkészítését és folyamatos naprakészen tartását.” – mondta Rónai Balázs az ABESSE Rt vezérigazgatója – „A CARISMA és az általa megvalósított know-how (közel 150 biztonsági projekt tapasztalata) eddig is sikeres volt, de az általunk választott üzleti modell lehetővé teszi azt is, hogy az amúgy akár egymással versenyző cégeket egy közös ügy, a biztonság tudatosság terjesztése mellé felsorakoztassa. Így jött létre a Kockázat Magazin, amely közvetlenül felhasználható információkat, tanácsokat, esettanulmányokat közöl azoknak, akik feliratkoznak rá.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés