Connect with us

technokrata

Nokia telefonok, mostantól vírusvédelemmel

Dotkom

Nokia telefonok, mostantól vírusvédelemmel

A finn mobiltelefon-gyártó megállapodást kötött a Symantec-kel.

Újabb bizonyítékát látjuk a mobilkommunikációnak a számítógépes világba való integrálódására: az iparág egyik vezető vállalata, a Nokia a múlt héten jelentette be, hogy megállapodtak a Symantec-kel. A tervek szerint a finn cég S60-as mobiltelefonjai a jövőben a Symantec Mobile Security antivírus alkalmazással együtt kerülnek forgalomba. Ezenfelül két évre előre együttműködési szerződést írtak alá, amelytől a mobil biztonsági technológiák fejlődését várják.

Az S60-as család számos, „számítógépszerű” jellemzővel rendelkezik, például az e-mailküldés/fogadás lehetőségével vagy webböngészéssel – ezek pedig mind új támadási felületet nyitnak a mobiltelefonok használóinak információival szemben. Az IT-biztonsággal foglalkozó vállalat szoftvere kifejezetten a hordozható kommunikációs eszközök védelme végett született meg – az olyan támadásokkal szemben nyújt biztonságot, amelyek a telefonokban tárolt adatok, például a kontaktlistának a megszerzésére irányulnak.

Habár egyelőre nem jelentenek igazán komoly veszélyt a telefonokra íródott vírusok, nem árt résen lenni. Antivírus szakértők szerint a digitális fenyegetéseknek ezen vállfaja még csak a következő években (a Gartner piackutató cég szerint 2008-ban) kerül felfutási szakaszba – ahogy egyre több embernek lesz smartphone a kezében, egyre nagyobb számban szaporodhatnak el az erre a platformra fejlesztett vírusok is. Támadási kísérletekről már az elmúlt hónapokban is hallhattunk, olvashattunk: a Commwarrior trójai program például kifejezetten a Nokia S60-as operációs rendszeréül szolgáló Symbianra íródott; és sikeresen szaporodott is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek