Connect with us

technokrata

Dell notebook a leggyorsabb grafikus processzorral

Dotkom

Dell notebook a leggyorsabb grafikus processzorral

Az amerikai forgalmazó bejelentette legújabb hordozható számítógépét, amit az Nvidia zászlóshajójának tekinthető Geforce Go 7800-zal szereltek fel.

Nemrég számoltunk be a legújabb Geforce Go videovezérlőről: az Nvidia a mobil szegmensben is bemutatta az asztali PC-k területén meggyőző teljesítményt felmutató hetes széria első példányát. Nos, a Dell, elmozdulva a prémium vásárlók felé, bejelentette, hogy ezt a grafikus processzort alkalmazza legújabb, Inspiron XPS M170 notebookjában. Így ez lett az első noteszgép, amely már megvehető formában tartalmazza az Nvidia legújabb fejlesztésének eredményét.

Talán mostanra már mindenki sejti, hogy az új Inspiron az úgynevezett desknote kategóriába tartozik, azaz elsősorban az asztali számítógépek leváltását hivatott szolgálni. Ennek ismeretében már nem meghökkentő a 17 colos, szélesképernyős kialakítású LCD, amely UXGA felbontás megjelenítésére képes. A képi látvány tökéletességéért a Dell saját Truelife technológiája felel, amely – a forgalmazó állítása szerint – kontrasztosabbá és még élettelibbé teszi a képet játék közben.

Az alapok „természetesen” Centrino platformon nyugszanak: az Intel 770-es Pentium M processzora (2,13 GHz-es órajel, 533 MHz-es FSB, 2 MB-nyi másodszintű cache) teljesít szolgálatot a notebookban. Operatív tárának mérete legalább 512 MB-nyi, amelyet 533 MHz-es DDR2 SDRAM-ok révén 2 GB-ig lehet bővíteni. Integrált 56 kbps-os modemmel, 10/100/1000 Mbps-os Ethernet csatolóval is ellátták, illetve természetesen vezetékmentes internetezésre is képes a beleintegrált Intel 2200-as vezérlő (802.11b/g) által. Annak érdekében, hogy teljes legyen a kép, még a Bluetooth támogatást is a magának tudhatja az új Inspiron. Optikai meghajtó tekintetében szabad kezet kapott a felhasználó: választhat DVD/CD-RW kombó meghajtót, de akár kétrétegű DVD-k írására is képes DVD+-RW meghajtóval is felszereltethető az eszköz.

Rendelkezik SD memóriakártya-olvasóval is az új Inspiron, illetve támogatja a Dolby Digital Audio szabványt. A Windows XP Home vagy Professional változatával (és az operációs rendszer második javítócsomagjával) ellátott notebook indulóára kicsivel több mint 1600 font. A forgalmazó szerint európaszerte forgalomba kerül a legújabb Inspiron, illetve Közel-Keleten és Afrikában is értékesíteni tervezi a vállalat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek