Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egy éven belül megvehető üzemanyagcella notebookhoz

Dotkom

Egy éven belül megvehető üzemanyagcella notebookhoz

Az LG bejelentése szerint a vállalat lesz az első a piacon, „aki” kereskedelmi forgalomban kapható termékként fogja árulni az üzemanyagcellákra alapuló hordozható energiaforrást.

Az LG leányvállalata, az LG Chem fejlesztésének eredménye az az üzemanyagcellás megoldás, amely egy éven belül a piacra kerül – legalábbis a cég állítása szerint. A könnyedén eltávolítható és csatlakoztatható eszköz egy, a reakciónak helyt adó palackból és egy metanolos üzemanyag-tartályból áll, írta a The Register. A kettő együtt 25 wattnyi energia előállítására képes, és ezt az energiaszintet több mint tíz órán keresztül folyamatosan biztosítani is tudja a felhasználó notebookja számára. Az LG Chem közlése értelmében a készülék élettartama valahol 4000 óránál (azaz durván 400 újratöltésnél) ér véget.

Nem korlátozódik azonban csupán a noteszgépekre ez a fajta energiaforrás: az LG Chem elmondása szerint olyan kézi eszközöket is táplálhat majd, mint a hordozható médialejátszók és mobiltelefonok. Nyilvánvalóan ezekben az üzemanyagcellás megoldás egy kisebb változata kaphat helyet. A jelenlegi kivitelezés azonban nem a legkompaktabb – amint ez a fotókon is látszik -, az „akkumulátor” tömege kicsivel van csupán 1 kilogramm alatt.

Az LG becslése szerint jövőre az üzemanyagcellás energiatáplálásra alapuló készülékek piaca 600 millió dolláros forgalmat fog lebonyolítani, ami 2010-re már 1,9 milliárd dollárra emelkedik. Ezen a téren szeretne jelentős előnyt kovácsolni magának a gyártó, mivel a kereskedelmi forgalomban már 2006-ban meg kívánja jelentetni első eszközeit. Nem lesz azonban könnyű dolga, mivel a Toshiba szintén komoly erőforrásokat fordít az üzemanyagcellák fejlesztésére – igaz, ez utóbbi vállalat csak 2007-re tervezi az első, nagy mennyiségű sorozat piacra hozatalát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés