Connect with us

Hirdetés

technokrata

GVH: a piacon csak egy legalacsonyabb ár lehet

Dotkom

GVH: a piacon csak egy legalacsonyabb ár lehet

Megtévesztő volt Euronics reklámújság.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. szeptember 20-án hozott határozatában megállapította, hogy a Bravotech Kft. által megjelentetett 2005. januári Euronics reklámújságban fogyasztók megtévesztésére alkalmas állításokat közölt. A Versenytanács 2 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.

A Versenytanács egyrészt a gazdasági versenyre kihatással levő jogsértésnek minősítette, hogy a Euronics reklámújságban hirdetett JVC DVD lejátszóról azt állították, hogy „mindent lejátszik”, annak ellenére, hogy a manapság már elterjedt DivX formátumú lemezeket nem képes lejátszani.

Emellett a Bravotech Kft. a Euronics szórólapjain a ´Legjobb ár garanciája´ a termék árára vonatkozó tájékoztatást közölt, amely szerint Euronics áruházakban vásárolhatók meg az általa értékesített termékek a ´legjobb´ felsőfokú jelzővel minősített áron. Az árgarancia szerinti árkiegyenlítéssel legfeljebb ugyanolyan alacsony ár érhető el, mint a versenytársé, de nem a legalacsonyabb, mert abból a piacon csak egy lehet. A Bravotech Kft. nem bizonyította azt, hogy a reklámújságjában szereplő valamennyi termék adott időszakban az adott országrészekben valóban a legolcsóbb.

A GVH a fogyasztó tájékoztatáshoz való jogát védi annak biztosítása által, hogy a fogyasztók hozzájuthassanak azokhoz az információkhoz, amelyek szükségesek a körültekintő vásárlási döntés meghozatalához. Jelen esetben azért került sor bírság kiszabására, mert a Versenytanács bizonyítottnak látta, hogy a vállalkozás jogsértő reklám által kívánt tisztességtelenül versenyelőnyhöz jutni. Ugyanakkor a Versenytanács a bírságkiszabásánál figyelembe vette a jogsértés által érintett termékkör csekély forgalmát és a reklámújság költségeit.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés