Connect with us

Hirdetés

technokrata

NHH konferencia a szabályozó hatóságok változó szerepéről

Dotkom

NHH konferencia a szabályozó hatóságok változó szerepéről

Fel kell készülni a szolgáltatások konvergenciájára és azzal együtt az új technológiák térhódítására.

„A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) meg akarja őrizni vezető szerepét a régióban és támogatni akarja az Európai Unióhoz csatlakozni szándékozó országok hírközlési hatóságait a felkészülésben” – mondta Pataki Dániel az NHH elnöke 2005. szeptember 15-én, a „A nemzeti hatóságok változó szerepe” konferencián.

A 12 európai hatóság vezetőinek és szakembereinek, valamint a hazai hírközlési piac szereplőinek részvételével zajló két napos budapesti konferencián Pataki elmondta, hogy minden európai hatóságnak, és így természetesen az NHH-nak is, készen kell állnia az európai szabályozási rendszer felülvizsgálatára és a várhatóan azt követő átalakulásra, valamint a rendkívüli gyorsaságú technológiai változásokra.

Pataki a hatóságok előtt álló legnagyobb kihívások között említette, hogy fel kell készülni a szolgáltatások konvergenciájára és azzal együtt az új technológiák térhódítására, valamint arra, hogy szabályozási szempontból egyre kevésbé lesz elválasztható egymástól a hírközlés, a média és az informatika.

Francis Gutierrez az amerikai szabályozó hatóság, az FCC vezető szakértője kiemelten fontosnak nevezte a szabályozásban a rugalmasságot, a gyorsaságot és az átgondoltságot. Kip Meek az angol OFCOM tanácsának tagja, aki 2006. január elsejétől az európai szabályozó hatóságokat tömörítő ERG (European Regulators Group) elnöke lesz, nagyon fontosnak nevezte a hatóságok munkájában azt a mérlegelést, ami ahhoz szükséges, hogy el lehessen dönteni, hogy a piac és a fogyasztók érdekében kell-e egyáltalán szabályozni egy piacot. Elmondta, hogy az OFCOM egyre inkább arra törekszik, hogy a konkrét kérdésekben, a tartósan fennmaradó szűk keresztmetszetek okozta problémák feloldásában a legcélszerűbb megoldást válassza – függetlenül attól, hogy ehhez az infrastruktúra, vagy a szolgáltatás alapú verseny támogatása-e a legcélszerűbb.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés