Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hiba a jelszavas védelemben bízni

Dotkom

Hiba a jelszavas védelemben bízni

A vállalatok többsége továbbra is kevésbé fontos feladatokra koncentrál az adatvédelem tekintetében.

A londoni Gartner IT Security Summit rendezvényen Ant Allan, a Gartner piackutató vállalat egyik elemzője is felszólalt. A férfi szerint a jelszavak nem nyújtanak kielégítő védelmet, mivel az ellenük irányuló fenyegetések mértéke tovább növekedik. Ennek gerjesztői az új technológiák népszerűvé válása: például a Wi-Fi és a webszolgáltatások mindinkább terjedő használata. Habár egyértelműen üzleti előnyökhöz is lehet jutni általuk, de a biztonsági követelményeket is az új kihívásokhoz kell(ene) igazítani, vélekedett a Gartner.

Jay Heiser, a piackutató cég egyik alelnöke szerint a támadások kidolgozottságának és a cyberbűnözők profizmusának folyamatos emelkedése arra vezette a vállalatokat, hogy hosszabb jelszavak használatát kényszerítsék ki az alkalmazottakból, illetve arra, hogy ezen kódokat gyakrabban cseréljék. Heiser úgy vélte, ez egy rossz elgondolás, mivel erre az a tipikus felhasználói reakció, hogy elfelejtik, vagy ezt elkerülendő, leírják a jelszavakat.

Allan szerint a jövő hitelesítésének erősebb védelmet kell nyújtani – az RSA biztonsági kulcs, smart card és a biometria például egyre gyakrabban használt megoldás. Ezekkel azonban az a probléma, fejtegette az elemző, hogy az alkalmazásuk még manapság is túl drága ahhoz, hogy széleskörűen implementálni lehessen. Egyesek ezért a kéttényezős azonosításban látják a jövőt, ahol a jelszavas beléptetés mellett a személyazonosítás egy másfajta módszerrel is végbemegy. Léteznek emellett kevésbé bonyolult és olcsóbb megoldások is: például a mobiltelefonos tokenekre alapuló vagy azonosító kártyákra támaszkodó rendszerek.

John Girard, a Gartner egy másik elemzője szintén úgy vélekedett, hogy a jelszavak használata egyre kockázatosabbá válik, ahogy az Interneten mindinkább elérhetők, letölthetők azok az eszközök, amelyekkel feltörhető az ilyen védelem. „A ´Free Word and Excel password recovery wizard´ lehetővé teszi a jelszavak nyers erőn alapuló feltörését. Ez jól használható rövidebb kódok esetén. A hosszabb jelszavak [visszafejtése] durván 16 órát igényel, de ha igazán meg akarja az ember szerezni, kivitelezhető.” – figyelmeztetett a férfi.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés