Connect with us

technokrata

Megújult a GKM informatikai infrastruktúrája

Dotkom

Megújult a GKM informatikai infrastruktúrája

Az Atigris rendszerintegrátorként járt el, összefogva és komplex rendszerben kezelve minden érintett szakmai területet.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium IT üzemeltetési költségeinek csökkentését és informatikai rendszerének korszerűsítését tűzte ki célul. Ennek érdekében Novell rendszereket is magában foglaló, vegyes infrastruktúrájának felülvizsgálata mellett döntött. Az elkészített elemzések alapján világossá vált, hogy homogén Microsoft platformra történő váltással jelentős megtakarítás érhető el, ugyanakkor számos, az intézményi munka hatékonyságát fokozó új szolgáltatás bevezetésre is lehetőség nyílik.

Magyarország egyik legnagyobb létszámú minisztériuma az új, Microsoft infrastruktúra kialakításával és a migrációval az Atigris Informatika Rt.-t bízta meg. Az Atigris rendszerintegrátorként járt el, összefogva és komplex rendszerben kezelve minden érintett szakmai területet.

Átfogó igényfelmérést, gondos koncepcionális-, rendszer- és implementációs tervezést követően a korábbi Novell Netware és GroupWise infrastruktúra leépítésre került. Nagy rendelkezésre-állású, fürtözött MS Windows Server 2003 és MS Exchange 2003 lett kialakítva. A kiszolgáló oldalon korszerű kvóta menedzsment és a mintegy 800 munkaállomáson teljes körűen egységes, szabályozott szoftver környezet került kialakításra MS Windows XP Pro, MS OfficePro 2003 alapokon. A vírusvédelem az új környezetnek megfelelően szintén újragondolásra, továbbfejlesztésre került az F-Secure termékeivel.

Az Atigris ezen felül kisebb fejlesztésekkel is segítette az új rendszer használatát, így például egy MS Active Directory integrált webes vállalati telefonkönyv megoldással, mely barátságos felületen teszi elérhetővé, kereshetővé, rendezhetővé és – megfelelő jogosultságok alapján – adminisztrálhatóvá a GKM munkatársainak adatait.

Ma a rendszer átláthatóbban, biztonságosabban működik, a korábbiaknál több és jobb szolgáltatást nyújt, gazdaságosabban és könnyebben üzemeltethető.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek