Connect with us

technokrata

Példakép Díjak harmadszor

Dotkom

Példakép Díjak harmadszor

Községi polgármester, korai fejlesztő gyógypedagógus és barlangi terápiás csoport vezetője kapták a harmadszor odaítélt Példakép Díjakat.

A Pannon GSM Példakép Alapítvány kuratóriuma immár harmadszor nyújtotta át a Példakép Díjakat, s a velük járó egy-egymillió forintot az ország minden részéből érkezett jelölések alapján kiválasztott kitűnőségeknek. Az alapítvány – melynek célja, hogy a nyilvánosság erejével és anyagilag is támogassa azokat a honfitársainkat, akik értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutatnak – negyedévente díjaz másokat segítő, különleges embereket, akiket példaképnek jelöltek munkatársak, ismerősök, olyanok, akik figyelemre méltónak tartják a díjazottak tevékenységét. A szeptember 8-án megrendezett ünnepségen Kepes András, a kuratórium tagja adta át a díjakat, melyek szerint Magyarország új példaképei:

Benkő Ferenc, Neszmély polgármestere, aki közösségi rendezvényekkel, köztük határon átnyúló kezdeményezésekkel, és turisztikai, oktatási, szociális fejlesztésekkel az évek során virágzó, otthonos, élettel teli községgé tette Neszmélyt. Eredményei bizonyítják, hogy egy kiváló vezető, aki képes másokat is motiválni, milyen változást tud előidézni egy településen, ahol a közösség valóban képes lehet megfordítani az elvándorlás, elszegényedés tendenciáját.

Szűcs László, barlangász, aki egyesületével izgalmas barlangtúrákra viszi az asztmás gyerekeket, akiknek az állapota így játszva javul. Az egyesület vezetőjeként társaival együtt évente összesen 1200 túraalkalmat biztosít 21 csoportnak. Az asztmás gyerekek a különleges kalandtúra, kúszás, mászás során észrevétlenül gyógyulnak, belélegezve a pormentes, tiszta barlangi levegőt.

Tunyogi Erzsébet, a Gyógyító Játszóház Alapítvány vezetője, korai fejlesztő, aki azokat a sérüléssel született gyerekeket gyógyítja, akik mozgásban, beszédben, látás, hallásban, esetleg mindezekben egyszerre, jelentősen elmaradnak a fejlődésben. Módszere alaposan kidolgozott, a gyógyító játékra épülő, komplex fejlesztés, mely egyenként célozza a különféle készségek működését és jelentős változásokat képes elérni.

„Mifelénk az emberek többnyire sajnos még azt gondolják, az az erős, aki erőszakkal vagy furfanggal minél többet összekapar magának. Pedig az az erős, aki adni tud.” – mondta Kepes András, az alapítvány kuratóriumának tagja. „A Példakép Alapítvány mostani díjazottjai is erős emberek. Sokat adnak. Emberséget, odafigyelést, segítséget a közösségüknek és a rászorulóknak.”

„Nagyon büszkék vagyunk az egyre sokasodó példaképekre. Az eddig kiválasztott díjazottakat igyekszünk egymással is összehozni, lehetőséget adni arra, hogy ezek a kiválóságok egymást is inspirálják.” – tette hozzá Somlyai Dóra, az alapítvány kutatórimának tagja, az alapító Pannon GSM kommunikációs igazgatója. „A díj és körülötte keletkező érdeklődés nem csak hála, de új lehetőség is a munkájuk megújítására, kiterjesztésére.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek