Connect with us

technokrata

Online támadás megrendelésre

Dotkom

Online támadás megrendelésre

Egy Ohio-i hacker börtönbüntetés elé néz, miután elvállalta, hogy tönkreteszi egy jómódú amerikai üzletember konkurenciáját.

Internetes támadások – számos eset kapcsán olvashattunk már az online világ ezen jellegzetességéről. A terroristákkal összefüggésben, az egyszerűen csak kárt okozni vágyó programozók „jóvoltából”, de az anyagi haszonszerzés céljából belevágó hackerekről szintén szólt már több hír itt, a Terminalon. Az azonban ritka, hogy arra derüljön fény: a piaci élet valamely szereplője konkurenciáját akarta eltenni az útból ezzel a módszerrel. A napokban azonban pont erre szolgáltatott bizonyítékot az élet.

Richard „Krashed” Roby, az ügyészekkel kötött vádalku keretei között bűnösnek vallotta magát a Toledo-i szövetségi bíróságon. A 20 éves fiatalembert azzal vádolták, hogy még 2003-ban szándékosan kárt okozott egy védett számítógépben, miután internetes támadást intézett egy műholdas tévékkel kereskedő vállalkozás ellen. Az denial of service típusú akció eredményeként a forgalmazó közel 120 ezer dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Ezt azonban nem Roby tervelte ki, hanem a 38 éves, minő meglepetésre szintén műholdas televíziózással foglalkozó Jay Echouafni. Az üzletember bérelte fel a fiatal hackert a támadás kivitelezésére, ám a köztük lévő kapcsolat a hatóságok előtt is tisztává vált. Emiatt a középkorú férfi – tartva a felelősségre vonástól – elrejtőzött, s a szövetségi vádirat szerint jelenleg is szökevényként kezelik a férfit.

Az eset kapcsán aztán nagyobb halra bukkantak a hatóságok, mint amire számítottak. Echouafni cyberakciójának véghezviteléhez ugyanis felvette a kapcsolatot a 31 éves Paul Ashley-vel, aki a Foonet hosting szolgáltatás korábbi operátora volt. Ashley elvállalta, hogy további számítógépeket bocsát a tévékereskedő férfi rendelkezésére a túlterheléses támadáshoz. Az FBI azonban rajtaütött Ashley otthonán, s rátette a kezét a kertvárosi házban üzemeltetett szerverszobára is. Mint kiderült, a cég az Internet sötét részének egyik komoly gócpontja volt: DDOS-támadások kivitelezését vállalta, s számos ügyfele volt, akik igénybe vették ezt a nem éppen legális lehetőséget. Spammelésben, hackelésben, phishing támadások megvalósításában egyaránt segítő kezet nyújtott a Foonet, hogy csak néhányat említsünk a szerencsére már elérhetetlen szolgáltatások közül.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek