Connect with us

technokrata

Vírusfertőzte MP3 lejátszók – több hónapig forgalomban

Dotkom

Vírusfertőzte MP3 lejátszók – több hónapig forgalomban

Japánban kínos malőr történt a Creative cég Zen digitális zenelejátszóival kapcsolatban: némely készüléket vírussal fertőzötten árultak a boltokban.

A cég japán weboldalának közlése szerint az 5 GB-os Creative Zen Neeon eszközök némelyike volt érintett – azok, amelyeknek a sorozatszáma 1230528000001 és 1230533001680 közé esett. Ezeket a Wullik.B nevű digitális kártevő fertőzte meg, amely Windows-os operációs rendszeren képes kifejteni „áldásos” hatását. A vírus 2004 elején jelent meg és e-mailen keresztül szaporodott, a mostani eset kapcsán azonban minimális a továbbfertőzés esélye (habár nem kizárt). Az MP3 lejátszón ugyanis nem képes kifejteni hatását, csak akkor jelenthet veszélyt, ha azt a készülék tulajdonosa felmásolja PC-re, és ott megfelelő környezetben meg is nyitja. Itt is csak akkor, ha nem rendelkezik egy rendszeresen frissített adatbázissal bíró antivírus szoftverrel – mivel a vírus már meglehetősen régi, ezért minden védelmi szoftver felismeri és blokkolja hatását.

Közlések szerint több ezer Neeont érintett az eset, ám a probléma csak az ázsiai, csendes-óceániai térségre koncentrálódik, a világ más részein forgalomba hozott Creative Zen Neeon lejátszók nem fertőzöttek. A térségben azonban már elég régóta árulják ezeket a készülékeket: májusban kerültek először a boltok polcaira a digitális kártevőt is magukban hordozó típusok.

Habár arról nem érkezett pontos információ, hogy miként is fertőződhettek meg a lejátszók, Mikko Hyppönen, az F-Secure vezetője úgy vélekedik, hogy a Neeonok tesztelési fázisakor volt figyelmetlen a cég. Szerinte a lejátszók teszteléséhez használt PC lehetett fertőzött, s ennek révén kerülhetett át a Wullik B változata a készülékek ezreire.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek