Connect with us

Hirdetés

technokrata

Magasszintű állami kitüntetés a HP Magyarország vezérigazgatójának

Dotkom

Magasszintű állami kitüntetés a HP Magyarország vezérigazgatójának

Több évtizedes tevékenységéért, aktív, kiterjedt társadalmi szerepvállalásáért kapta.

Az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Dr. Beck Györgynek, a HP Magyarország vezérigazgatójának. Az elismerést, amelyet a gazdasági és közlekedési miniszter kezdeményezett, az informatika, illetve a tudásalapú társadalom hazai fejlesztéséért folytatott több évtizedes tevékenységéért, aktív, kiterjedt társadalmi szerepvállalásáért kapta.

Dr. Beck György 2002. óta a HP Magyarország vezérigazgatója, előtte a HP-val egyesült Compaq Magyarország, azt megelőzően pedig a Compaq-ba olvadó Digital Magyarország vezetője volt.

A matematikus végzettségű szakember pályakezdőként hazai informatikai vállalatoknál dolgozott szoftverfejlesztőként, majd 1990-ben egyik alapító tagja volt a Digital Magyarországnak.

Főállása mellett számos szakmai szervezet vezető tisztségviselője: többek között az Informatikai Érdekegyeztető Fórum elnöke, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnökségi tagja, a Menedzserek Országos Szövetségének elnökségi tagja.
Mindezen szakmai megbízatások mellett részt vesz többek között a Móra Ferenc Könyvkiadó Felügyelő Bizottságának munkájában is, több egyetem, így a Budapesti Műszaki Főiskola, a BME, a Testnevelési Egyetem és a Szegedi József Attila Tudományegyetem Társadalmi Szenátusának tagja. A Vízilabda Szövetség alelnöke, több szakmai lap szerkesztőbizottsági tagja.

Dr. Beck György nős, három gyermek édesapja. Szabadidejét családjával, vízilabdázással és olvasással tölti.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés